Az Obsidian 2019-es sci-fi RPG-je, a The Outer Worlds sokak számára kellemes meglepetés volt: szatirikus humor, izgalmas döntések és Fallout-szerű játékmenet keveredett benne egy színes, túltolt korporációk uralta univerzummal. A The Outer Worlds 2-vel a stúdió visszatért ugyanabba a napfényes űrbe – és miközben továbbra is a humor és a társadalmi paródia viszi a prímet, az új rész már komolyabb RPG-léptéket és technológiai csillogást próbál felmutatni.
A folytatás egy teljesen más rendszerbe visz, új karakterekkel és frakciókkal. Hősünk egy fontos csapat parancsnoka, egy elismert tiszt a kolónia kötelékében. A vezetőink fontos küldetéssel bíznak meg minket, ami viszont balul sül el, és karakterünket lefagyasztásra kerül... Amiből 10 év után tér magához. Egy, a Halcyonhoz hasonlóan eltorzult vállalati „paradicsomban” ébred, ahol a propagandagépezet ugyanúgy őröl, mint korábban.
A narratíva továbbra is a humorra és a szerepjátékos döntésekre épít, de az Obsidian ezúttal mélyebb morális dilemmákat is felvet: az ember és gép viszonya, a vállalati etika és a személyes szabadság témaköre jóval hangsúlyosabbá vált. A történet szerkezete jobban tagolt, mint az elődben: a mellékküldetések összefonódnak a fő szállal, és a karakterek szinte minden döntésre reagálnak. A társak dialógusai még frappánsabbak, néhol már-már Mass Effect-szintű interakciókra is számíthatunk. A küldetések a megszokott módon, de szórakoztatóan foglalnak le, és érdemes is őket megcsinálni, mert a fő szálon sok hasznot húzhatunk egy-két megszerzett tárgyból vagy információból.
A játék RPG szinten is jó irányba változott. A karakterkészítés több lehetőséget biztosít mint az előző játékban, és egész sok lehetőség van benne. Nem nevezném kiemelkedőnek, de teljesen rendben van. A fejlesztési rendszer újragondolása az egyik legjobb döntés volt. Az egyszerű pontelosztogatós séma helyét egy moduláris képességfa vette át, ahol a szakértelmek (pl. hackelés, kommunikáció, tudomány) mellett karakterjegyekkel (pl. paranoia, cinizmus) is manipulálhatjuk a főhős reakcióit.
Az Obsidian klasszikus filozófiája – a választás és következmény – végre minden szinten érezhető. Ezek közül választhatunk a karakteralkotáskor is, pozitív és negatív tulajdonságokat egyaránt, melyeknek egyensúlyban kell lenniük. A történet során több perköt is ki tudunk oldani. A harcrendszer maradt FPS-alapú, viszont a taktikai elem (időlassítás, speciális tárgyrendszer) jobban integrálva lett.
Az MI is sokkal okosabb, mint az előző részben, az ellenfelek nem rohangálnak értelmetlenül, hanem fedezéket keresnek és együtt támadnak. Csapattársaink is teszik a dolgukat, és egyébként parancsokat is tudunk nekik adni harc közben. Néhol bele lehet futni pár bugba, ami az MI-t illeti, de semmi komollyal nem találkoztam.
A játék technikailag megnyerő, de nem hibátlan. Unreal Engine 5-ön futva végre tényleg next-gen érzetet kelt: vibráló bolygók, részletes textúrák, élethű fények. A látványvilág ironikus űrreklámhangulata megmaradt, sőt, még fokozódott – a neonfények és a reklámhordozók valósággal életre kelnek. Az optimalizálás kifejezetten jóra sikerült a motorhoz képest, bár néhol vannak fps-ingadozások, és a töltőképernyők frusztrálóak tudnak lenni betöltése közben, de ezek nem olyan dolgok, amelyek döntően befolyásolnák az élményt. A teljesítmény tehát viszonylag stabil, bár én PC-n játszottam a játékkal, a konzolos verziókon előfordulhat, hogy más a helyzet.
A játék vizuálisan hű maradt az elődjéhez, szép, színes tájakat kapunk fantáziadús ökoszisztémával. A növény- és állatvilág is kifejezetten változatos és érdekes. A városok és települések tökéletesen illeszkednek a narratívába. A szinkronmunka és a zenék ismét erősek. A színészek hangszíne tökéletesen passzol a szatirikus világrajzhoz, és a soundtrack egyszerre idézi a klasszikus űroperákat és a nosztalgikus ‘60-as éveket.
A The Outer Worlds 2 körül az elmúlt hónapokban a játékon túl az árképzés vált a legforróbb vitatémává. A Microsoft és az Obsidian végül kénytelen volt hátrébb lépni – a rajongói visszhang ugyanis nem hagyott kétséget afelől, hogy a 80 dolláros induló ár túlságosan merész húzásnak bizonyult. A játékot eredetileg 79,99 dolláros áron hirdették meg, ami az újgenerációs AAA-címek korábbi 70 dolláros szintjét is túllépte. Ez az ár nemcsak a közösségi médiában váltott ki felháborodást, hanem a gaming szaksajtó is bőszen kritizálta. A rajongók különösen ironikusnak tartották, hogy egy kifejezetten antikapitalista szatírákat író stúdió – az Obsidian – éppen egy ilyen döntés mögé került fejlesztőként. A döntés viszont a Microsofton állt, és hamar észrevették, hogy ez az árazás nem javít az amúgy sem pozitív megítélésükön, illetve ennek a játéknak az esetében kifejezetten visszás. A The Outer Worlds 2 most 69,99 euróért érhető el, míg a prémium kiadás 99,99 euróba kerül, ami tartalmaz öt napos korai hozzáférést és két jövőbeli kiegészítőt. Aki előrendelte a játékot, természetesen számíthat a különbözet visszatérítésére.
A The Outer Worlds 2 nem próbálja meg újra feltalálni a sci-fi RPG műfaját, de okosan csiszolja tovább az előd minden erényét. A mélyebb döntési rendszer, a karakterorientált történetvezetés és a látványos technikai előrelépés mind azt bizonyítják, hogy az Obsidian még mindig tudja, mitől működik egy jó szerepjáték. Bár néhány technikai malőr miatt nem hibátlan élmény, az űr újra érdemes úticél marad a műfaj rajongóinak.
