Ha egy beszélgetésben a szerepjátékok kerülnek szóba, akkor az emberek (gamerek) többségének valószínűleg az olyan játékok fognak elsőre eszébe jutni, mint a The Witcher, a The Elder Scrolls vagy épp a Baldur's Gate. Ennél persze nagyságrendekkel nagyobb és színesebb az RPG-k műfaja, amelyben talán minden korszakot, témát, világot, stílust és hangulatot sikerült már valamilyen játékkal lefedni. A Seismic Squirrel stúdió nemrégiben készült el első játékával, az Aether & Ironnal, amely történetesen éppen a szerepjátékok táborát erősíti. De nem csak erősíti, hanem bizony egy olyan rejtett gyöngyszemmel van dolgunk, amelynél már az is megfordult a fejemben, hogy megismételheti az Clair Obscur: Expedition 33 tavalyi sikerét is. Tény azonban, hogy míg a Sandfall Interactive játékát szinte azonnal a szájára kapta a sajtó, és heteken-hónapokon keresztül arról beszélt szinte mindenki, addig az Aether & Iron esetében egyelőre jóval kisebb a hype. Ami annak is köszönhető, hogy egy sokkal, de sokkal szűkebb célközönséget célzó szerepjátékról van szó.
Az Aether & Iron története egy fiktív '30-as évek New Yorkjába repít minket. Az emberiség egy új anyagnak, az aethernek köszönhetően teljesen más technológiai fejlődésen ment keresztül, mint a valóságban. Az egész város lebegő szigetekre épült, amelyek nem csak horizontálisan, de vertikálisan is elkülönülnek egymástól. A város alatt pedig a Kút, egy gigantikus gravitációs anomália húzódik, amelyet nem is nagyon értenek, csak annyit tudnak róla, hogy ez tartja levegőben a várost, szóval jó, hogy van. Kivéve, amikor el-eltűnnek miatta dolgok...
A város alsó területei, vagyis a Lowers a szokásos hierarchiát követve a szegényebb társadalmi rétegnek ad otthont. Az itteni kerületekben alig-alig van törvény, azt is leginkább a kerületek önjelölt alvilági vezérei határozzák meg. Feljebb, az Uppers kerületekben már a tehetősebb lakók élik sokkal békésebb életüket, nem beszélve a legfelsőbb szintekről, ahol az igazi elit él. Itt is kezdődik a történetünk, amelynek főhőse Gia, egy lecsúszott csempész. Egy könnyű meló reményében érkezik meg az Uppers egyik sötét alakok által üzemeltetett bárjába, ám nagyon gyorsan egyértelművé válik, hogy az egyszerű taxiszolgálat mögött sokkal-sokkal sötétebb összeesküvés húzódik meg. Egy fiatal tudóslányt, Nellie-t kell minél előbb eljuttatnia a Lowers homályába, de csak út közben derül ki, hogy menekül valaki elől, aki bármi megtesz, hogy megkaparintsa a birtokában lévő tudást.
A játék egyik erőssége a történetmesélés, amelynek központi eleme a dialógusrendszer. Gia gyakorlatilag végignarrálja nekünk a játékot, folyamatosan hallhatjuk a gondolatait, illetve az észrevételeit az adott helyszín érdekességeivel kapcsolatban. A párbeszédek során lehetőség van olykor a képességeit is latba vetni. Jó szerepjátékhoz hűen karaktereink fejlődésével újabb és újabb képességeket oldhatunk fel hozzájuk, ezek pedig új, egyre hatékonyabb lehetőségeket nyitnak meg a párbeszédek során is. Egy-egy ilyen képesség használata kockadobáson múlik.
Maga a játékmenet egyébként teljesen statikus, leginkább békebeli point'n'click kalandjátékokra emlékeztet. Előre definiált helyszíneken fordulunk meg, amelyek kézzel rajzolt háttérként jelennek meg Gia és a többi karakter körül. Itt léphetünk interakcióba az erre alkalmas elemekkel. Ez alól csak az autózás nyújt kivételt, amikor csatára kerül a sor, de erről egy picit később.
A dialógusok teljes egészében le vannak szinkronizálva, és itt jegyezném meg a játék második nagy erősségét: a szinkronszínészi munka egészen fantasztikus, ahogy a zenei aláfestés is. A legtöbb szereplőt megszólaltató színészek képesek voltak csupán a hangjukkal mélységet adni a karaktereknek, ami azért is szép teljesítmény, mert statikus rajzokat látunk csak róluk, így animációkkal vagy mimikával nem lehetett játszadozni.
Az Aether & Iron tulajdonképpen egy 2D-s szerepjáték, amely alól az autós harcok nyújtanak némi kivételt. A lebegő sztrádákon olykor komoly csatákba keveredünk a minket üldözőkkel. A körökre osztott harcrendszerben helyezkednünk kell a sávok között, miközben folyamatosan száguldunk előre (olykor az út szélessége is változik, ahogy a forgalom is, erre is figyelni kell), illetve különféle eszközökkel támadni az ellenséget vagy védekezni ellenük. Járgányunkat a karakterünkhöz hasonlóan fejleszthetjük, új fegyverekkel szerelhetjük fel, illetve megerősíthetjük, hogy jobban bírja az ütközéseket, amelyek szintén szerves részei egy autós üldözésnek. Ez az egyedi harcrendszer nagyon kellemes változatosságot ad a dialógusokra épülő statikusabb játékmenethez. Mivel Gia és a többiek megjelenését nem lehet megváltoztatni, így az autónk szépítgetése tölti be némileg ezt az űrt.
Az én szememben az Aether & Iron eddig az ég egyik legszebb, de mindenképpen a legstílusosabb játéka. A teljes egészében kézzel rajzolt hátterek és karakterek lenyűgöző vizuális körítést adnak egy kvázi interaktív nyomozós kriminek. Tökéletes példája, hogy nem kell GPU-izzasztó 3D-s effektorgia, hogy valami szemkápráztató legyen, sőt. Egy egyszerű rajzolt háttér és rajzolt karakter is megállja a helyét még 2026-ban is, amennyiben az valóban igényesen van megalkotva. Az Aether & Iron esetében ez abszolút így van.
Azzal kezdtem, hogy ez lehet az év szerepjátéka. Ezt továbbra is tartom, mert kellően egyedi és stílusos hozzá. A játékmenet valójában egészen egyszerű, de így is megvan benne a minőség főleg azon elemeknél, amelyek igazán számítanak. A dialógusokat jól megírták, a vizuális körítés nagyszerű, amit talán csak a színészi játék és a muzsika tud felülmúlni. Persze vannak apróbb hibái, a kezelőfelület sem a legtökéletesebb, de semmi olyasmi, amit ne verne ki könnyedén a hangulat a fejünkből. Az Aether & Iron egyetlen buktatója így végül is éppen az lehet, hogy egyedisége végett túlságosan szűk réteget fog elérni, pedig sokkal többet érdemelne.
