A SEGA decemberben jelentette be, hogy a House of the Dead is elérkezik harmadik részéhez, és most arról is beszámoltak, hogy befejezték a fejlesztését.
A játék alatt egy saját fejlesztésű grafikai motor lapul. A második rész alatt dolgozó engine-t kidobták, amiért - valljuk be - nem is annyira kár. Igaz, a mostani 3. rész sem nyerné el a legszebb játék címet, de a korábbi játékok a grafikának köszönhették sikereiket. A széria első része pénzbedobós játékgépen aratta a legnagyobb elismerést (és hozott sok pénzt a tulajoknak), még szerény személyem is összefutott eggyel. Mivel a második rész PC-re is megjelent, azzal is játszottam pár kört. Persze 2001-ben nem kavart nagy port, ugyanis akkor jelent meg a Max Payne, a Red Faction, az Alien versus Predator 2 és a Return to Castle Wolfenstein is, hogy csak az FPS frontot említsem.
Ha elég élvezhető lesz a zombivadászat, a SEGA-nak minden esélye megvan a játék nyereségessé tételére, egy stresszes nap után lehet, hogy használható lesz levezetni a fölös energiákat. Érdemes meglátogatni a játék hivatalos oldalát, ugyanis sok információt megtudhatunk a játékról, legfőképpen a ránk váró karakterekről: több mint 20-an lesznek. Szövetségeseinkkel együtt apríthatjuk majd az (enyhén szólva is) csúnya ellenségeket. Mindenre lehet majd lőni ami mozog, ugyanis az ártatlanul sétálgató emberek most máshol vannak.
Öt nagy helyszínen randalírozhatunk, amelyek végén kemény főellenségek várnak minket. A helyszínek között ízlésünk szerint válogathatunk, nem követik egymást kronológiai sorrendben. A főellenségeknek mint már megszokhattuk gyenge pontjaik is lesznek, de azokat sem lesz egyszerű eltalálni, izgalmakban nem lesz hiány. Sok változatos fegyver várható és az utántöltéssel sem kell törődni, automatikusan történik majd a tárcsere. Aki kíváncsi az leszedhet egy elég dögös videót, amely egy kis betekintést ad a játék világába.
A boltokba február 28-án érkeznek a játékot rejtő dobozok.
(SG)
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
House of the Dead III (Hírek)
en mar jatszottam vele... becsben egy arcade-centrumban. annyira nem nagy szam, bar feeling volt shotgunnal lovoldozni
~
~
every breath you breathe deep, I feel you circulating through me
szvsz ez igy igaz.
néztem belőle képeket. nem a legszebb, de ha hozza a korábbiak hangulatát, akkor király kis game-et kapunk.
néztem belőle képeket. nem a legszebb, de ha hozza a korábbiak hangulatát, akkor király kis game-et kapunk.
I walked to The valley to the shadow of death
Szvsz már vártunk vmi hasonló gamet.
I don't want you back!!!
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Petíció ide, rajongói fanyalgás oda, az Infinity Ward szép csendben még inkább a PvP felé terelte a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-jét
Legfrissebb fórumtémák
- 22:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1686]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 21:14
- Helyzetjelentés [157695]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
