Open béta kb április óta zajlik, azóta több patch is volt és jelenleg is készül a következő, mely jó pár egyensúly beli problémát akar kijavítani. Közeljövőben lesz egy teljes reset majd, így az eddig elért eredmények és megvett fejlesztések is törlődnek.
Nem rosszak az alapok, de sajnos az egyensúly hiánya komoly gond, ahogy az MM bénázása is. Frissen kezdő, alap felszereltségű játékosokat is összesorsol lvl25 felettiekkel, így konkrétan semmi esélyed sincs a "régiekkel" szemben, hiszen azok a modulok amikkel el tudnád hárítani a támadásaikat majd lvl15-25 felett lesznek elérhetőek. Plusz az 5 hajóosztály sem az elvárt kő-papír-olló rendszer szerint üzemelnek, hanem vannak a corvettek (kis fürge, álcázásból támadó, nagy burst dmg-el rendelkező hajók) és mindenki más akit levadásznak. Gyakran kettő vagy több nagyobb hajó összmunkája kell egy-egy gyakorlottabb corvett kiiktatásához, vagy legalábbis semlegesítéséhez.
Ettől függetlenül lvl15ig jelenleg viszonylag könnyen el lehet jutni, és ekkor fog meg majd a fejlődés során ha nem vagy prémium tag, ugyanis komolyabb, - nevezzük Tier 2-nek- hajók ekkor lesznek elérhetőek, ám olyan borsos az áruk hogy sok győztes meccs kell majd a kifarmolásukhoz. Plusz a rájuk való modulok sem olcsók. Mire idáig eljut az ember lesz kb 10 db emlékezetes meccse, ami akár nyertes, akár vesztes, de mindenképpen emlékezni fog rá, ez nagyjából az összes meccs 5-10%-a. A többi meccs meg vagy rossz, mert akkora szintkülönbség van az ellenfél javára, rosszabb, mert akkora szintkülönbség van a te javadra (néha már-már annyira unfair volt hogy lvl15ösként berakott egy lvl15+os csapatba, az ellenfél meg tisztán kezdő T0-s hajókkal nyomta, hogy esélytelenek voltak), vagy még rosszabb, amikor a csapattársak annyira sem dolgoznak össze hogy egy corvett játszva lenyomja 3 csapattársadat és te semmit sem tudsz ellene tenni egyedül.
De mindenképpen érdekes lesz látni hogy fér majd meg a Fractured Space mellett a Dreadnought.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
gamescom 2016: Dreadnought [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: gamescom 2016: Dreadnought
Űrbeli lövöldözés óriási monstrumokkal.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 10:20
- Helyzetjelentés [157697]
- 08:35
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1687]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
