A rendőrökről nem tudok, hogy emlegették-e post launch tartalomként, a multit viszont mondták, hogy csak decemberben jön. Engem ez utóbbi zavar a legjobban: az első rész erre épített, hogy közösen menjünk (ez megvan), csináljuk a küldetéseket (ez már nincs), és szervezett körülmények között versenyezzünk (ez majd jön). Elég fontos dologban marad el az elődtől... Amúgy minden hibája ellenére kedvelem, de ezt így elég amatőr hibának érzem.
A légpárnás infót köszi. A forgalmazótól Gold Editiont kaptam (ezúton is nagy köszönet érte), így el voltam látva bőven járművekkel, illetve a teszt során leginkább a versenyekre koncentráltam.
Az első rész sztorija ugyan nem volt valami nagy eresztés, de szerintem nagyon jó hangulatot és alapot adott az egész játéknak - volt egyfajta kerete, kontextusa, hogy miért száguldozunk át egy fél kontinensen oda-vissza. Itt ez a Red Bull, akarom mondani Live által szponzorált eseménysorozat kicsit összevissza benyomást kelt, de végülis kábé oké.
A rádióműsor kínálatával pedig szerintem nincs gond. Ugyan nem feltétlen top slágereket tolnak (talán a klasszikus adó a kivétel), de azért szépen elkülönülnek a stílusok - noha ehhez kell az elektronikus zenét ismerő ízlés is, egyébként nehéz megkülönböztetni a dubstepet az ambienttől. És az is tény, hogy az elektronikus zenei kínálat van túlsúlyban.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
The Crew 2 [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: The Crew 2
Fejlődés vagy visszalépés?
Perpill. nekem sem hiányoznak a rendőrök, de bízom benne, hogy minimum valamelyik DLC-vel bekerülnek. Én utáltam az első részt, ezt meg alig bírom letenni néha.
A sztori hiánya nekem még tetszik is, mivel játszani szeretnék és nem valami rém gagyi hülyeséget nézni 2 futam között. Volt egyáltalán olyan autós játék, aminek jó sztorija volt (NFS-t az Undercover óta nem játszottam)? Szerencsére az átvezetőket ki lehet kapcsolni, sőt, külön le lehet halkítani a voiceover-t is, így a versenyek közbeni néha elég zavaró beledumálások is megszűnnek.
Multi hiánya kicsit nagyobb gond. Jelenleg co-op van benne, aminek nincs túl sok értelme, viszont random emberekkel ökörködni free ride-ban elég vicces.
A zenével sem vagyok kibékülve, mert kevésnek találom. Nagyon. Van kb. 4-5 adó, amin mintha csak 6-7 szám lenne (közben utána néztem, rohadt sok szám van egy adón, de kb. ugyanolyannak tűnik az összes), és NAGYON kevés stílusban. De ez nyilván egyéni probléma, megoldom saját playlist-el.
Kis korrekció a cikkhez, hogy hoverboat már most is van benne, csak versenyek nincsenek vele. A DLC-ben a versenyek jönnek be meg 5 hajó, ha jól vettem ki a trailerből.

Hello! A rendőrök idővel még jöhetnek a játékba. Ezzel szerintem most így egyáltalán nincs probléma. Gondolom nem fért már bele az időkeretbe. Összességében nagyon jó lett a játék minden téren. Kicsit tartottam attól hogy távol fog állni tőlem az hogy repkedni kell majd meg vízi csónakázni, de az a része is baromi jó lett. Ami a legfontosabb az egészben az nem más hogy leköt a játék. Lehet hogy én változtam de már kevesebb játék köt le mint régen. A Crew 2 pont nem ilyen. Az első részével is nagyon jól elvoltam, de a kettő jobb lett. Nem bántam meg hogy megvettem.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]