Norfren
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Firmament teszt – Kapcsoltam [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Firmament teszt – Kapcsoltam
Semmire nincs garancia – egy respektált fejlesztő, legendás címekkel a háta mögött is tud bizony mellényúlni.
P.S.: Kevés a segítség a játékban. Igaz, a Mentor konkrétumokat nem mond. Viszont létezik egy Firmament_Exploration_Guide.pdf file, ami a játék megvételének körülményeitől függően vagy a programmal együtt letölthető, vagy külön kell megvenni pár euróért. Ebben sok segítség van a keményebb rejtvényekhez.
Norfren
Mióta a Kickstarternál beléptem a Firmament támogatóinak táborába, izgatottan vártam a megjelenést, előre elkészülve a szinté biztos csúszásokra (ami be is jött). Az Obductionhoz hasonlóra számítottam. A tesztelővel ellentétben én e pillanatban felében-harmadában járok a programban, készakarva lassan haladok, mert egyúttal a végigjátszás írását is csinálom, ehhez fordítani kell, képeket menteni,stb.
Szerintem a Firmament a Cyan előző játékaihoz, főleg az Obductionhoz viszonyítva több is, kevesebb is. Korábbi játékaikban rengeteg olvasni való és beszéd volt, ez a Firmamentben a minimumra csökkent. Korábban a rengeteg és részben elrejtett nyomógomb, kapcsoló, kerék, kallantyú, huzattyú, tolattyú, stb. kezelése is hozzátartozott a játékhoz, most mindezt egyetlen univerzális csatlakozóval sikerült megoldani. Hozzáállás dolga, kinek melyik jön be jobban. Korábban eléggé szabadon lehetett garázdálkodni, vagyis válogatni a megoldandó feladatok sorrendjében, most sokkal lineárisabb a játékmenet.
Szerintem a grafika nagyon jól sikerült és nagyon valós hatású világot sikerült összehozni, bár én is egyetértek az ürességgel, hiányolom a lengedező füvet vagy a repkedő madarakat. Gondolom, nem akarták még ezzel is fokozni az amúgy is erős gépigényeket.
A bugokról. Eddig nem volt szerencsém hozzájuk, igaz, a Steamen a megjelenés óta eltelt rövid idő alatt három patch is kijött. A 3D világú futkorászós játékokban nehéz teljesen kigyomlálni a beszorulásos helyzeteket, gondolom, emiatt jelent meg az opciók között a "Teleport to Safe Spot" lehetőség, vagyis beszorulás esetén egy közeli biztos helyre dob a program.
A storyline-ról nem akarnék beszélni, hiszen még elég messze vagyok a játék végétől, és nem tudhatom, a Mentor homályos és misztikus mondatai végül is mit rejtenek, hogyan fog az egész összeállni.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 10:20
- Helyzetjelentés [157697]
- 08:35
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1687]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]