Jon és Arya - Tű átadása
Ez a könyvből:
SPOILER
Arya hátrapillantott, meglátta Jont és felugrott. Vékony karjait szorosan a nyaka köré fonta.
- Már megijedtem, hogy elmentél - mondta neki akadozó lélegzettel. - Nem engedtek ki, hogy
elbúcsúzhassak.
- Miért, mit követtél el megint? - Jon jól szórakozott.
Arya kibontakozott az ölelésből és grimaszt vágott.
- Semmit. Pakoltam, meg miegymás - a hatalmas láda felé intett, amely harmadáig sem volt tele,
és a ruhákra, amelyek szanaszét hevertek a szobában.
- Septa Mordane azt mondta, elölről kell kezdenem az egészet. Szerinte a holmijaim nem voltak
megfelelően összehajtogatva. Szerinte egy igazi déli hölgy nem csak úgy belehajigálja a ruháit a
dobozába, mint valami rongyokat.
- És te ezt tetted, kicsi húgom?
- Hát, úgyis mind összekeverednek - válaszolta a lány. - Kit érdekel, hogyan hajtogattam össze
őket?
- Septa Mordane-t - mondta Jon. - Azt sem hiszem, hogy tetszene neki, hogy Nymeria segít. - A
nőstényfarkas csendben ráemelte sötét aranyszemét. - Jól is van így. Van valamim a számodra, amit
szeretném, ha magaddal vinnél, és ezt nagyon gondosan kell becsomagolni.
A kislány arca felderült.
- Egy ajándék?
- Annak is nevezhetjük. Csukd be az ajtót!
Arya óvatosan, ám izgatottan ellenőrizte az előcsarnokot.
- Nymeria, ide! Őrizd! - Kívül hagyta a farkast, hogy figyelmeztesse őket a betolakodókra és
becsukta az ajtót. Addigra Jon lehámozta a rongyokat, amibe ajándékát belecsomagolta. Feléje tartotta.
Arya szemei elkerekedtek. Olyan sötét szemek voltak, mint az övé.
- Egy kard - suttogta vékony, fojtott hangon.
A hüvely puha, rugalmas szürke bőrből volt. Jon lassan húzta ki a pengét, hogy a lány láthassa
az acél kékes csillogását.
- Ez nem játék - figyelmeztette. - Vigyázz, nehogy megvágd magad! Olyan éles, hogy borotválkozni
is lehetne vele.
- A lányok nem borotválkoznak.
- Talán nem ártana nekik. Láttad már a septa lábait?
Arya kuncogott.
- Olyan vékonyka.
- Ahogy te is az vagy - közölte Jon. - Mikkennel külön csináltattam ezt. Az útonállók ilyen kardokat
használnak Pentosban, Myrben és a többi Szabad Városban. Nem lehet vele lecsapni egy
ember fejét, de ki lehet lyuggatni vele, ha elég gyors vagy.
- Én elég gyors vagyok - bizonygatta Arya.
- Mindennap gyakorolnod kell. - A fiú a kezébe helyezte a fegyvert, megmutatta neki, hogyan
tartsa és hátralépett. - Na, milyen érzés? Jó az egyensúlya?
- Azt hiszem, igen - válaszolta Arya.
- Első lecke - mondta Jon. - A hegyes végével szúrunk.
Arya a karjára suhintott a penge lapjával. Az ütés fájt, de Jon azon kapta magát, hogy vigyorog,
mint egy bolond.
- Tudom, melyik végét kell használni - világosította fel Arya. Kétely villant át az arcán. -Septa
Mordane el fogja venni tőlem.
JON
65
- Nem, ha nem tudja meg, hogy nálad van - nyugtatta meg Jon.
- Kivel fogok gyakorolni?
- Találsz majd valakit - ígérte Jon. - Királyvár igazi város, ezerszer nagyobb Deresnél. Amíg
nem találsz partnert, figyeld, hogyan küzdenek az udvaron! Fuss, lovagolj, erősítsd magad. És bármit
teszel...
Arya tudta, mi következik. Együtt fejezték be.
- ... ne... mondd... el... Sansának!
Jon összeborzolta a haját.
- Hiányozni fogsz, kicsi húgom.
Hirtelen úgy tűnt, a lány elsírja magát.
- Bárcsak velünk jöhetnél!
- A különböző utak néha ugyanabba a kastélyba vezetnek. Ki tudja? - Már jobban érezte magát.
Nem fogja megengedni magának, hogy szomorú legyen. - Jobb lesz, ha megyek. Azzal töltöm az
első évemet a Falon, hogy éjjeliedényeket ürítek, ha még tovább várakoztatom Ben bácsit.
Arya odaszaladt hozzá egy utolsó ölelésre.
- Először tedd le a kardot! - figyelmeztette nevetve Jon. A lány majdnem szégyenlősen tette félre
és elborította csókokkal.
Amikor a fiú visszafordult az ajtóból, Arya kezében megint ott volt a kard és az egyensúlyát
próbálgatta.
- Majd' elfelejtettem - szólalt meg. - A legjobb kardoknak nevük is van.
- Mint Jégnek - mondta a lány. Megvizsgálta a kezében lévő pengét. - Ennek is van neve?
Mondd meg, kérlek!
- Találd ki! - ugratta Jon. - Az a dolog, amit a legjobban kedvelsz.
Arya először elgondolkodott, aztán eszébe jutott. Félelmetesen jól vágott az esze. Együtt mondták
ki:
- Tű!
A lány nevetésének emléke melegítette Jont az északra tartó hosszú úton.
- Már megijedtem, hogy elmentél - mondta neki akadozó lélegzettel. - Nem engedtek ki, hogy
elbúcsúzhassak.
- Miért, mit követtél el megint? - Jon jól szórakozott.
Arya kibontakozott az ölelésből és grimaszt vágott.
- Semmit. Pakoltam, meg miegymás - a hatalmas láda felé intett, amely harmadáig sem volt tele,
és a ruhákra, amelyek szanaszét hevertek a szobában.
- Septa Mordane azt mondta, elölről kell kezdenem az egészet. Szerinte a holmijaim nem voltak
megfelelően összehajtogatva. Szerinte egy igazi déli hölgy nem csak úgy belehajigálja a ruháit a
dobozába, mint valami rongyokat.
- És te ezt tetted, kicsi húgom?
- Hát, úgyis mind összekeverednek - válaszolta a lány. - Kit érdekel, hogyan hajtogattam össze
őket?
- Septa Mordane-t - mondta Jon. - Azt sem hiszem, hogy tetszene neki, hogy Nymeria segít. - A
nőstényfarkas csendben ráemelte sötét aranyszemét. - Jól is van így. Van valamim a számodra, amit
szeretném, ha magaddal vinnél, és ezt nagyon gondosan kell becsomagolni.
A kislány arca felderült.
- Egy ajándék?
- Annak is nevezhetjük. Csukd be az ajtót!
Arya óvatosan, ám izgatottan ellenőrizte az előcsarnokot.
- Nymeria, ide! Őrizd! - Kívül hagyta a farkast, hogy figyelmeztesse őket a betolakodókra és
becsukta az ajtót. Addigra Jon lehámozta a rongyokat, amibe ajándékát belecsomagolta. Feléje tartotta.
Arya szemei elkerekedtek. Olyan sötét szemek voltak, mint az övé.
- Egy kard - suttogta vékony, fojtott hangon.
A hüvely puha, rugalmas szürke bőrből volt. Jon lassan húzta ki a pengét, hogy a lány láthassa
az acél kékes csillogását.
- Ez nem játék - figyelmeztette. - Vigyázz, nehogy megvágd magad! Olyan éles, hogy borotválkozni
is lehetne vele.
- A lányok nem borotválkoznak.
- Talán nem ártana nekik. Láttad már a septa lábait?
Arya kuncogott.
- Olyan vékonyka.
- Ahogy te is az vagy - közölte Jon. - Mikkennel külön csináltattam ezt. Az útonállók ilyen kardokat
használnak Pentosban, Myrben és a többi Szabad Városban. Nem lehet vele lecsapni egy
ember fejét, de ki lehet lyuggatni vele, ha elég gyors vagy.
- Én elég gyors vagyok - bizonygatta Arya.
- Mindennap gyakorolnod kell. - A fiú a kezébe helyezte a fegyvert, megmutatta neki, hogyan
tartsa és hátralépett. - Na, milyen érzés? Jó az egyensúlya?
- Azt hiszem, igen - válaszolta Arya.
- Első lecke - mondta Jon. - A hegyes végével szúrunk.
Arya a karjára suhintott a penge lapjával. Az ütés fájt, de Jon azon kapta magát, hogy vigyorog,
mint egy bolond.
- Tudom, melyik végét kell használni - világosította fel Arya. Kétely villant át az arcán. -Septa
Mordane el fogja venni tőlem.
JON
65
- Nem, ha nem tudja meg, hogy nálad van - nyugtatta meg Jon.
- Kivel fogok gyakorolni?
- Találsz majd valakit - ígérte Jon. - Királyvár igazi város, ezerszer nagyobb Deresnél. Amíg
nem találsz partnert, figyeld, hogyan küzdenek az udvaron! Fuss, lovagolj, erősítsd magad. És bármit
teszel...
Arya tudta, mi következik. Együtt fejezték be.
- ... ne... mondd... el... Sansának!
Jon összeborzolta a haját.
- Hiányozni fogsz, kicsi húgom.
Hirtelen úgy tűnt, a lány elsírja magát.
- Bárcsak velünk jöhetnél!
- A különböző utak néha ugyanabba a kastélyba vezetnek. Ki tudja? - Már jobban érezte magát.
Nem fogja megengedni magának, hogy szomorú legyen. - Jobb lesz, ha megyek. Azzal töltöm az
első évemet a Falon, hogy éjjeliedényeket ürítek, ha még tovább várakoztatom Ben bácsit.
Arya odaszaladt hozzá egy utolsó ölelésre.
- Először tedd le a kardot! - figyelmeztette nevetve Jon. A lány majdnem szégyenlősen tette félre
és elborította csókokkal.
Amikor a fiú visszafordult az ajtóból, Arya kezében megint ott volt a kard és az egyensúlyát
próbálgatta.
- Majd' elfelejtettem - szólalt meg. - A legjobb kardoknak nevük is van.
- Mint Jégnek - mondta a lány. Megvizsgálta a kezében lévő pengét. - Ennek is van neve?
Mondd meg, kérlek!
- Találd ki! - ugratta Jon. - Az a dolog, amit a legjobban kedvelsz.
Arya először elgondolkodott, aztán eszébe jutott. Félelmetesen jól vágott az esze. Együtt mondták
ki:
- Tű!
A lány nevetésének emléke melegítette Jont az északra tartó hosszú úton.
