Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
GTA V pletykák (Hírek)
Az alap trilógiára gondoltam, az én emlékeim meg tapasztalataim szerint vice city volt a legkisebb, de mindegy is, lényegtelen.
Láttam egy összehasonlítást a jómúltkorában a játékok térképének méretéről, és elvileg Vice City vagy háromszor nagyobb alapterületű a GTA3-as Liberty City-hez képest. Egyrészt, nem tudom, láttad-e már felülről a GTA3 városát (Dodóval repülve, esetleg az outróban), de a három sziget röhejesen közel van egymáshoz, csak valahogy úgy sikerült megoldaniuk, hogy amíg ottvagy, sokkal nagyobbnak tűnjön a távolság. Mindemellett a 3 sziget több a kettőnél, úgyhogy ez is át tudja verni az embert rendesen.
Főleg, ha belegondolunk, hogy Vice City-nek RENGETEG kihasználatlan területe volt: főleg a tengerpart, de a dokkok és a reptér is igen el lettek hanyagolva; az első helyen gyakorlatilag 0 alkalommal kellett megjelenni a játék során, a másik kettőhöz meg csak nagyon minimális akció kapcsolódik.
Szerk.: ja igen, most látom, hogy a Vice City/San Andreas/IV trióra gondoltál. Ezesetben fölöslegesen írtam.

Bármennyire is a vice city volt a legjobb a három közül, magasan az volt a legrövidebb, és a legkisebb térképpel rendelkező rész. Ha felújítanák, kipofoznák, nagyobbá tennék, az lenne a csúcs. Hajrá GTA V: Vice City
Nekem is tetszett a IV, de igazából az összes korábbi is, kezdve a legelsővel, amit még anno informatika órákon toltunk suliban...
Tök jó, hogy mindegyik rész eszméletlen hosszú, de pont ez az, amiért pl csak a III-t, a Vice Cityt és ha jól emlékszem a San Andreast sikerült végig játszanom. A IV-nek kb háromszor álltam neki, de valahogy egy idő után baromira meguntam, és hetekre, hónapokra letettem, mikor meg legközelebb valamitől megjött a kedvem, már nem emlékezttem semmire a sztoriból, így inkább előlről kezdtem...
Mai napig nem tudom, mi a vége!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Még meg sem jelent, de már azt is tudni lehet, hogy mikor rajtol a Call of Duty: Modern Warfare 4 első szezonja
- 4. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
- 5. Tarol a Steamen egy új multiplayer FPS, a Hood Warfare 2 nem is próbál több lenni egy CoD-másolatnál, mégis tízezrek játszanak vele
Legfrissebb fórumtémák
- 21:12
- Ki mivel játszik mostanában? [8341]
- 21:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [119]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]