Én is kb. ezt írtam korábban. Én mondjuk olyasmi szakokon ami szociológiával kapcsolatos "kötelezővé" is tenném az ilyen jellegű műsorokat. Sokkal többet lehet belőlük tanulni mint az élettől sokszor teljesen elrugaszkodott és nyers tankönyvekből.
A VV is maga egy kész tanulmány. Összezárnak egy rakat egymástól független exhibicionista karaktert, akik szeretnék megváltoztatni az életüket. Nyilván nem egy hű keresztmetszete a társadalomnak, de azért sok tanulságot lehet leszűrni az emberek viselkedéséből.
Az a "baj", hogy az ilyen műsorokhoz szinte mindenki úgy áll hozzá (vagy legalábbis ezt mondja, aztán lehet hogy megszállott néző) hogy primitív, semmirekellő, szégyenteljes, szánalmas és megvetendő, az idiótáknak, a műveletlen suttyóknak szól.
Biztos, hogy alapvetően nem az a célja ezekkel a valóságshowkkal a csatornáknak, hogy értéket közvetítsenek és nem oktató jellegűek, de attól még egy intelligens ember ezekből is vonhat le értékes következtetéseket.
És persze arról se feledkezzünk meg, hogy a média és marketing működése szemszögéből is profitálhatunk belőlük.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Való Világ 4 (Sosem ér véget?!)
Videó?
Egyébként egy egyetemi oktatónk szerint érdemes nézni a VV-t.Kb. hülyének néztem emiatt a kijelentése miatt, de miután megmagyarázta, máris érthető lett.Szerinte a VV szociológia, amilyen embereket beválogatnak, és ahogy viselkednek, az tükörképet ad a magyar társadalomról.Ezt nyáron az Aranypart c. eposz is bebizonyította, ami a mai magyar huszonéves fiatalokról adott tökéletes képet, és megnézve néhány VV-részt, ők sem állnak messze az igazságtól.
Kérdés persze, hogy kinek igénye VV-t nézni ahhoz, hogy értelmezze a társadalmat.
Egyébként egy egyetemi oktatónk szerint érdemes nézni a VV-t.Kb. hülyének néztem emiatt a kijelentése miatt, de miután megmagyarázta, máris érthető lett.Szerinte a VV szociológia, amilyen embereket beválogatnak, és ahogy viselkednek, az tükörképet ad a magyar társadalomról.Ezt nyáron az Aranypart c. eposz is bebizonyította, ami a mai magyar huszonéves fiatalokról adott tökéletes képet, és megnézve néhány VV-részt, ők sem állnak messze az igazságtól.
Kérdés persze, hogy kinek igénye VV-t nézni ahhoz, hogy értelmezze a társadalmat.
Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Kövezzetek meg nyugodtan, de ez az Attilás műbalhé sztem zseniális volt! 

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Még meg sem jelent, de már azt is tudni lehet, hogy mikor rajtol a Call of Duty: Modern Warfare 4 első szezonja
- 4. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
- 5. Tarol a Steamen egy új multiplayer FPS, a Hood Warfare 2 nem is próbál több lenni egy CoD-másolatnál, mégis tízezrek játszanak vele
Legfrissebb fórumtémák
- 19:37
- Ki mivel játszik mostanában? [8338]
- 21:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [119]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
