Ez most komoly, hogy a köztes produkció (hivatalosan interval act a neve, gyakorlatilag viszont majdnem a műsor legvégén van, közvetlenül az eredményhirdetés előtt) egy menekültpárti propaganda volt? Én legalábbis elég nehezen tudom máshogy értelmezni azt, ahol kormos arcú, szürkére festett, szomorú tekintetű emberek táncolnak imitált bombarobbanásokra meg lövéshangokra, és eljátsszák, hogy lelövik őket. Pláne ha ezt Svédországban adják elő, amely ország ugye a befogadáspártiság egyik élharcosa jelenleg a kontinensen. Nem úgy volt, hogy az Eurovíziótól távol tartjuk a politikát? És én még azt hittem, hogy megint az örmények szolgáltatják majd a témát, akik persze ezúttal is becsempésztek legalább egy hegyi-karabahi zászlót magukkal az élő show-ra, amit vígan lobogtattak, legalábbis addig, amíg a műsor végére el nem szedték tőlük.
Amúgy a rendezés összességében is elég enervált volt szerintem. Ezen mondjuk kevésbé lepődtem meg. Nyilván nem tett túl jót a show-nak, hogy három éven belül megint ugyanott, Svédországban kerül megrendezésre, és még a műsorvezető is ugyanaz a személy, aki három éve volt. A gegek nem voltak viccesek, inkább fárasztóak és unalmasak voltak: megint stockholmi városnézés, megint az ABBA mindenfelé... Akiket én személy szerint bírok mint együttest, de szerencsétlen svédek tényleg mindig őket cibálják elő. Egyedül a Europe együttes kétszeri bevágása volt jó poén, bár azt is sikerült majdnem túlmodoroskodni. Még a feliratozásokat is sikerült többször összekeverni, ilyet azért Eurovízión nem nagyon láttam eddig.
Maguk a dalok elsőre annyira nem fogtak meg, de többségük azért elég fülbemászó, úgyhogy a másodszori, harmadszori ismétlésre már kellemesebben csengtek. Amiket viszont nem bírok (továbbra sem):
1. A külföldi, jellemzően svéd sztárzeneszerzőktől importált dalokat. Az azeriek például ezt csinálják már konkrétan nyolc éve folyamatosan.
2. Amikor a színpadi effekteken, látványon van kizárólag a hangsúly, a dal tulajdonképpen csak kamu. Az oroszok mindig is élen jártak ebben, kezdve attól, amikor szintén nyolc éve Edvin Marton hegedült, a háttérben pedig Jevgenyij Pljuscsenko jégtáncolt egy pocsolyán, egészen a ma esti produkciójukig.
3. Amikor elfelejtik felöltöztetni az előadókat, és a csöcsfaktorral akarják eladni a dalt. És igen, tudom, hogy ez a profi popszakmában is divat manapság, de az az örmény csaj például teljesen úgy nézett ki, mint aki otthon felejtette a szoknyáját.
4. És ha az előadó túlságosan modoros. Azt a nyálas, hipszterkinézetű észt kölyköt például ütni tudtam volna legszívesebben.
Ami Freddie-t illeti, nekem a srác szimpatikus, már az alapján, amennyit eddig hallottam róla, meg láttam, a dala viszont egyre kevésbé tetszik. Már a magyar mezőnyből sem tartozott a kedvenceim közé, de azóta valahogy még szürkébbnek találom. Ennek ellenére persze örülök, hogy továbbjutott. Azért itt szeretném megjegyezni, hogy az elmúlt hat évben minden alkalommal bejutott a magyar induló a döntőbe. Ezt a selejtezős országok közül egyedül az azeriek, az oroszok és a svédek mondhatják el magukról jelenleg, senki más, most gyorsan végigfutottam. Lehet, hogy aztán a döntőben nem voltunk ott az élmezőnyben minden alkalommal, de már a rendszeres bejutás is nagy szó, igenis értékelni kell. Pláne ha azt hajtogatjuk állandóan, hogy nekünk nincsenek olyan baráti országaink, akik teljesítménytől függetlenül ránk szavaznának folyton.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
