, inkább csak pontokba szedném.
- A 2,5 éve megszerzett munkahelyem köszöni szépen, megvan. Még soha nem voltam ilyen megbecsült egy munkahelyen sem, anno nagyon sokat dolgoztam, mindezt szarért-hugyért, mellette tovább tanultam, hogy rendes munkahelyem legyen. Most meg… hát, ez összejött. Dolgozni nem sokat kell, van pár hajtósabb időszak, de aztán hetekig ilyen napi 1-2 óra munkám van, vagy még annyi se. Főleg, hogy ennyi idő után már megtanultam, hogyan lehet 10-20 perc alatt letudni azt, amivel anno fél napot elvoltam. Mindezt home office-ban, és mellé még szépen meg is fizetnek, ha nagy ritkán bejárok, a kollégák jófejek stb. Csak hát a szakmai kihívás hiányzik, nagyon ellustultam, elkényelmesedtem, szinte meghalok, ha korán reggel 9-kor kezdődik egy meeting. Kéne valamit tanulni munkaidőben, de már ahhoz is lusta vagyok.
- Nem mozgok, nem sportolok, ez ellen is tenni kell valamit. Szinte egész nap képernyő előtt vagyok, még amikor este simracingelek (mozgok
), akkor is.
- A közélet még soha nem volt ennyire elkeserìtő. Kilépek az utcára, mindenki búval baszott, befásult, kiégett vagy szimplán csak hülye, miközben mindenütt a propanda zúdul a nyakamba. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ebben az agymosott, agyhalott, lezüllesztett, szétlopott és összehányt országban bárki is őszintén jól érzi magát. Végtelen messze vagyunk attól, hogy itt valaha is változás legyen.
- Annak azért örülök, hogy párszor így is kimozdultam, a céges bulik jók voltak, egy csomót elvoltam gokartozni is, szerelem is volt. Covid sem volt idén, bár utólag tényleg gáz, hogy bemondásra jöttek-mentek a hullámok. Lustaság ide vagy oda, személyiségfejlesztésbe is belekezdtem, bár sokszor ez is megerőltető.
Egyedül moziba nem mentem idén, a Batman érdekelt volna, de túl sötét hangulatú volt a trailere és nem mertem bevállalni, egyszerűen már évek óta nem bírom az ilyet. „A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
