Egyértelműen a film drámai részére kellene helyezni a hangsúlyt. Talán két fiatalt kéne bemutatni, két lelkesedő fiatalt, akik az egészséges hazaszeretet lázában égnek, és az egész hadba vonulást egyfajta kalandnak érzik. A film során pedig mindezek az érzések eltűnnének, átalakulnának és súlyosbodnának. Jól lehetne mutatni az egész háborúba belefásulást, a teljes kilátástalanságot, és ekkor lehetne szó azokról a kérdésekről, amiket már ti is feltettetek. A Don-kanyar után pedig jöhetne a visszavonulás, ahol a végletekig kimerült, már-már gépiesen "élő" embert mutatná be a film. Csak képzeljétek el, mennyire durva lenne, ahogy a hóesésben kimerülten, éhesen és fáradtan visszavonuló katona visszaemlékezne a film "elejére", amikor még teljesen más volt az élete. Visszamlékezne az azóta meghalt katonákra, mint pl. egy raj utolsó túlélője. És így tovább. Fő a drámaiság (amihez persze nagyon kéne egy legalább James Horner vagy Michael Kemen-szintű zeneszerző (utóbbi R.I.P.)).
