Tavaly jelent meg PC-re az Arrowhead Game Studios szerepjátéka, a Gauntlet, amely az 1985-ben indult széria eddigi legutolsó epizódja. A Warner Bros. Interactive gondozásában kiadott akció-szerepjátékban hatalmas katakombákat kellett felfedezni, megküzdeni a sötét folyosókon és termekben barangoló lényekkel és lehetőleg kifosztani minden zugát a mesés kincsek reményében. Mindezt négyfős kooperatív módban is megtehettük barátainkkal. A pályák részben előre definiáltak, részben véletlenszerűen generáltak voltak, így több újrajátszás során is tartogattak meglepetéseket.
A fejlesztők a napokban bejelentették, hogy készül a Slayer Edition, amely már PlayStation 4-re is meg fog jelenni. Az ígéretek szerint sokkal változatosabb csatákra számíthatunk, ahogy a látványvilág is megszépül kissé. Emellett finomítanak itt-ott a játékmeneten is. A Slayer Edition PC-re is elkészül, aki korábban megvette a játékot, az ingyenes frissítés formájában juthat majd hozzá. A premier pontos dátuma még nem ismert, de a tervek szerint valamikor augusztusban lesz esedékes.
PS4-re feljavítva jön a Gauntlet
Változatosabb csaták, szebb látványvilág, mindenből picit több és jobb kerül a játék új kiadásába.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Gauntlet
Platform:
Fejlesztő: Arrowhead Game Studios
Kiadó: Warner Bros. Games
Megjelenés:
2014. szeptember 23. PC
n/a: PS4
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



