Az ember épp nyugodtan szürcsöli a presszóját Párizsban, amikor egy bohóc váratlanul felrobbantja az egész kócerájt vendégekkel és pincérekkel együtt – ez a rendkívül bosszantó eset történt meg a teljesen átlagos George Stobbarttal valamikor a kilencvenes években a francia fővárosban. Turistaként mi sem természetesebb ilyenkor, mint magánnyomozásba kezdeni, amelynek során George társat is talál a francia zsurnaliszta, Nicole Collard személyében. Kicsit nehéz kérdés, hogy spoilerezésnek számít-e, ha egy közel 30 éve megjelent játék történetéről ír az ember (nem árulom el, ki Luke Skywalker apja), mindenesetre talán nem szentségtörés, ha elmondom, hogy a merénylet kapcsolódik a rejtélyes templomos lovagokhoz, a történet során pedig Írországtól Szíriáig keresztül elég sok helyszínen meg fogunk fordulni.
A Charles Cecil által rendezett és írt Broken Sword 1996-ban megjelent első része hamar kultikus lett, majd jött a hasonlóan magas színvonalú második rész 1997-ben. A számomra játszhatatlan és felejthető háromdés kísérletek után a sorozat az ötödik résszel tért vissza a csúcsra 2014-ben. Közben kijött az első rész átdolgozott rendezői változata (Director’s Cut) 2009-ben, majd a második rész remastere 2010-ben. Remélem, követhető volt.
Mindenesetre a csavar csak most jön: jelen felfrissített változat alapja nem a 2009-es rendezői, hanem az 1996-os eredeti verzió. Bár érte némi kritika a rendezői változatot az oda nem illő jelenetekért, ez azt is jelenti, hogy Nicole-t már nem, csak George-ot irányíthatjuk a Broken Sword – Shadow of the Templars: Reforgedban.
Azért rosszul így sem jártunk. Az új kiadás ránézésre is gyönyörű (tabbal váltogathatunk a régi és az új grafika között), a szinkronhangok a régiek (értelemszerűen jobb minőségben), a kaland pedig ugyanúgy friss és magával ragadó, mint amikor először megjelent. Hogy Dan Brown játszott-e valaha a Broken Sworddal, azt nem tudjuk, mindenesetre a tíz évvel később megjelent Da Vinci-kód elég sok, khm, hasonlóságot mutat a játékkal. Charles Cecil diplomatikusan csak annyit válaszolt erre, hogy hízelgő az összehasonlítás, de sajnos Dan Brownnak sokkal jobb ügyvédei vannak, így ennél többet nem is mondana – bár ezzel is elég sokat mondott.
A játék legnagyobb fegyvere továbbra is a száraz humor, ami szinte minden beszélgetést átsző, a remek szinkronhangok, az emlékezetes karakterek, valamint a már említett történet, ami pont annyira rugaszkodik el a valóságtól, hogy még teljesen hihető maradjon. Remekül fonja össze a templomosok körüli legendákat a válóban megtörtént eseményekkel, de sosem érződik erőltetettnek.
A felújított változatot, akárcsak 10 éve a Gabriel Knight esetében, mindenkinek ajánlani tudom – a régi rajongóknak is, és azoknak is, akik esetleg csak most ismerkednek a műfajjal. Ha minden jól megy, jövőre ráadásul újabb résszel, a Parzival's Stone-nal gazdagodhatunk – az már biztos, hogy gyönyörűen fog kinézni az is.
