A Don’t Nod 2015-ben indította útjára a Life is Strange szériát, amelynek aztán idővel el is engedte a kezét, de legalábbis az eredeti sztoriét mindenképp. Mint ismert, ugyan a stúdió készítette el a Life is Strange 2-t, ám annak története és szereplői már csak minimálisan kapcsolódtak az első részhez, csupán néhány onnan ismert szereplő felbukkanása jelezte, hogy valójában a két sztori ugyanabban a világban játszódik. Helyettük az eredeti karaktereket egy másik stúdió, a Deck Nine Games karolta fel. Ők készítették el az első rész előzménysztoriját, majd vitték tovább Max Caulfield történetét, illetve nekik köszönhettük a True Colors mellékszálat is. Most is ők döntöttek úgy, hogy Max és Chloe érdemelnek egy nagy újratalálkozást.
Amikor ezt ez év elején hivatalosan is bejelentették, sok rajongó kétkedve fogadta a hírt, mivel nagyon úgy tűnt az előzetesek és infók alapján, hogy a Life is Strange: Reunion nem igazán veszi majd figyelembe az első rész legvégén hozott sorsdöntő választásunkat. A játék néhány napja megjelent, és azt már most előre le kell szögeznem, hogy az előzetes aggodalmak részben alaptalanok voltak. A játék nagyon is figyelembe veszi a korábbi döntéseinket. Az már más kérdés, hogy mihez kezd velük.
A Reunion egyik erőssége egyben a gyenge pontja is. Ahhoz, hogy tényleg értsük a sztorit, el tudjuk helyezni benne a szereplőket, illetve az eseményeket és összefüggéseket, bizony nagyon nem árt, ha végigtoltuk korábban a Life is Strange-et, valamint a Life is Strange: Double Exposure-t is. Mert a történet utóbbi közvetlen folytatása, de nagyon erősen támaszkodik az első részre is. Rögtön a játék legelején meg tudjuk adni (de nem kötelező), hogy mi anno az első rész végén milyen döntést hoztunk: Chloe-t mentettük meg vagy inkább Arcadia Bay városát. Szerencsére a készítők itt adnak egy kis segítséget azzal, hogy egy klasszikus „ez történt eddig” visszaemlékezés keretében összefoglalják a fent említett két játék történetét. A visszaemlékezés során adhatjuk meg öt pontban, hogy kivel milyen viszonyt alakítottunk ki, mi történt végül Chloe-val, illetve Safival. Arra is van mód, hogy a játék helyettünk hozza meg ezeket a döntéseket, és véletlenszerű előzménnyel fussunk neki az új kalandnak.
Amelynek középpontjában természetesen elsősorban Max áll. Az immár fiatal felnőtt Max a Caledon Egyetem előadója, aki fényképezést tanít a hallgatóknak. És mellette befutott, elismert fotós is, aki épp egy nagy kiállításra igyekszik, amikor megtudja, hogy az egyetemen pusztító tűzvész robbant ki. Mire visszaér, szó szerint a teljes campus lángokban áll, barátai és diákjai pedig menthetetlenek. Kivéve neki, hiszen ő az, aki képes visszaforgatni az idő kerekét, hogy változtasson a dolgokon. És bár a korábbi kalandjaiból már megtanulta, hogy ez bizony mocskosul veszélyes, mégis úgy dönt, hogy újra visszaugrik az időben néhány napot, hogy kiderítse, mi okozza a tűzvészt, és ezzel megmentse barátait.
Oké, de hogy jön a képbe Chloe? Itt most spoiler következik.
Nos, annak fényében, hogy mi miként döntöttünk korábban, a sztori több irányba is haladhat. Én a kíváncsiságomtól hajtva úgy döntöttem, hogy Chloe meghalt Arcadia Bayben, de egyébként szerelmi kapocs fűzi össze őt és Maxet. Kíváncsi voltam, hogyan oldották meg a készítők a halott Chloe feltámasztását. Nos, ezen a téren a stúdió egy picit talán nyúlt a Marvel-moziverzumból. Egészen pontosan előadják a párhuzamos univerzumok (ezesetben inkább idősíkok) sémát, miszerint Chloe mégsem halt meg, de közben látomásai vannak a saját haláláról. A két valóság – ahogy azt a Double Exposure már felvázolta korábban – összemosódott, így lehetséges, hogy Chloe meghalt, de túlélte...
Maga a játékmenet alig változott valamit az elmúlt tíz évben. Maxet irányítva a központi elem a tűzvész miatti nyomozás, amelyhez minél több emberrel kell beszélgetnünk, hogy infókat húzzunk ki belőlük. Mivel Max képes visszapörgetni az időt, egy-egy nem célravezető dialógust nyugodtan újrapróbálhatunk, sőt, a játék erősen ösztönöz is minket erre. A legtöbb fejtörő éppen arra épül, hogy az idővel játszadozva tudjunk meg infókat, amiket aztán felhasználhatunk. A készítők nagyon igyekeztek elrejteni előlünk az információkat, ezért az előző részekhez képest talán még nagyobb jelentősége van, hogy mindent elolvassunk, mindent megnézzünk. A dialógusok a klasszikus téma-/feleletválasztós sablont követik, időnként viszont van, hogy a játék jelzi, ha egy beszélgetésnek komolyabb következményei lehetnek. Itt jegyezném meg, hogy gyakran éreztem a történetmesélést és főleg a párbeszédeket felszínesnek, gyermetegnek. Ez már a Life is Strange: Por képregénynél is megvolt, most is ezt éreztem, de simán lehet, hogy csak én öregedek ki ebből a kalandból.
A vizuális megvalósítás terén a stúdió nem változtatott az eredeti recepten. Most is alacsonyabb részletességű modelleket és textúrákat használtak, de ez szándékos stílusválasztás. Más kérdés, hogy bár még mindig működik, azért kezd megfáradni a grafika. Nem beszélve a sok apró bakiról, az összecsapott hatást keltő animációkról, az olykor teljesen indokolatlan mimikákról és hasonlókról. Cserébe a játék nálam rendszeresen összeomlott indítás után, volt amikor csak harmadik-negyedik indításra jutottam el a menüig. Kicsit olvasgattam a témában a világhálón, és elég sok hasonló panasszal találkoztam, szóval a hiba nem feltétlenül az én készülékemben volt e téren. Ami viszont ezúttal is nagy erőssége a játéknak, az a zeneválasztás. Ebben mindegyik epizód elég erős volt eddig is, most is tökéletes érzékkel válogatták össze a muzsikákat az ezért felelős fejlesztők.
A Life is Strange: Reuniont Max és Chloe történetének befejezésének szánták a készítők. A döntéseink nyomán négy (inkább három plusz egy fél) különböző végkifejlet érhető el, ám ezek kissé nehezen választhatók szét, mert leginkább fotókból derül ki a különbség. Ahogy azt már korábban említettem, a Reunion megértéséhez nagyon erősen szükség van az előző két történet alapos ismeretére. Persze azok nélkül is végig lehet játszani, csak az események felét egyszerűen nem fogjuk érteni. Ez pedig eléggé leszűkíti a célközönséget a veterán rajongókra. Hogy ez mennyire baj vagy nem baj, arról lehet vitatkozni. Ahogy arról is, hogy akkor most ezzel tényleg lezárult-e Max és Chloe története (így vagy úgy), vagy a Deck Nine Games megint bármikor elővehet a farzsebből egy trükköt, amivel megbolygatja a dolgokat?
