A 2009-ben alapított Compulsion Games azon stúdiók közé tartozik, akik nem ontják magukból a játékokat tonnaszám. Olyannyira nem, hogy az elmúlt tizenhat évben mindössze két játékot készítettek. Az első még 2013-ban a Contrast volt, egy kimondottan stílusos és egyedi platformer-kalandjáték, amely egészen sajátos vizuális megvalósítást kapott. A kissé baltával faragott, erősen művészi kivitelezés persze annak fényében nem volt annyira meglepő, hogy a stúdiót egy egykori Arkane Studios munkatárs, Guillaume Provost alapította. A Contrast remek nyitójáték volt, amelyet öt évvel később, 2018-ban követett a csapat második projektje, a We Happy Few. A stílus hasonló maradt, de a játékmenet erősen átalakult. A külső nézetet belsőre cserélték, és a feladványok is ennek megfelelően formálódtak át. Nagyobb szerepet kapott a lopakodás és a túlélőelemek. Mindkét játék remek kritikákat kapott, és meg is találta a maga rajongótáborát.
De ennek is már hét éve, és remek hír, hogy ma debütál a stúdió harmadik játéka. Pontosabban igazából csak azoknak debütál, akik előrendelték, mindenki másnak még várnia kell pár napot április 8-áig. Az új játék a South of Midnight, amelyet még tavaly nyáron jelentettek be. Már az akkori első előzetes után éreztem, hogy erre kíváncsi leszek, hiszen egy merőben különös settinget, még különösebb szereplőket és egy kimondottan hangulatos történetet sejtettem mögé. Most, hogy túl vagyok néhány napnyi tesztelésen, kimondhatom: nem tévedtem.
A South of Midnight története az USA valamelyik déli államában játszódik, de persze teljesen fiktív környéken. Leginkább talán a New Orleans környéki mocsaras vidékre emlékeztet, tele cölöpökön álló faházakkal, ősöreg fákkal és persze mocsárral. Itt fekszik Prospero városa is, ahol a fiatal (vélhetően tinédzser) Hazel is él az édesanyjával. Az események egy közelgő hurrikánnal kezdődnek, amikor is Hazel igyekszik minden szükséges holmit összepakolni otthon, hogy aztán anyjával (aki egy rászorulóknak segítő szervezetnél dolgozik, és emiatt túl kevés időt tölt a lányával) biztonságos helyre vonuljanak. Ám nem sokkal az anyja hazatérése után összekapnak valamin, Hazel pedig fittyet hányva a közelgő hurrikánra, lelép otthonról. Hogy aztán nem sokkal később a szél és az általa korbácsolt hullámok elragadják az egész otthonát. Bár Hazel a környék legjobb futója, esélye sincs utolérni az elsodort házat. Cserébe viszont valami olyasmibe bonyolódik, amitől gyorsan megkérdőjelez mindent, amiben addig hitt.
A játék folklórja szerint ugyanis a világmindenséget egy nagy szövet tartja egyben. Ez a szövet védi meg a jót a gonosztól, ám ez a szövet az emberek hibái, bűnei vagy bánata miatt olykor elszakad. Ilyenkor sötét teremtmények jelennek meg, amelyek megfertőzik az egész környéket. De vannak a szövők, azok a kiválasztottak, akik minden generációban azért felelnek, hogy a szövet hibáit kijavítsák, a sötét lényeket visszatereljék a saját világukba és úgy általában kigyomlálják a bánatot a világból. Nos, az utolsó ilyen szövő rég eltűnt, de nagyon úgy tűnik, hogy Hazel lesz a következő. Legalábbis nem sokkal azután, hogy az otthonát elragadja az ár, egyre különösebb dolgokat kezd látni. És ezek közül a hatalmas, rongyokból foltozott(nak tűnő), beszélő bölcs harcsa még a legkevésbé furcsa. Az egész játék a déli államok jellegzetes mondáira, legendáira, meséire és folklórjára épül, ami zseniális hangulatot kölcsönöz az egész kalandnak.
Maga a játékmenet alapvetően két fő pillérre épül. Egyfelől barangolni fogunk a pályákon, másfelől a megidézett sötét teremtményekkel fogunk hadakozni. A játék nem nyílt világú, ezt a nagyon erős történetmesélés nem is tenné lehetővé. De cserébe a pályákon el lehet bóklászni erre-arra, az oldalcsapásokon pedig rendre extra XP-t fogunk találni. Erről picit később. A mászkálós részek és úgy általában a játék egésze kissé baltával faragott, árkádos. Hazel természetellenesen nagyokat tud ugrani, vagy épp úgy mászik fel a falakon (a kijelölt helyeken), mint a pók. Csak a szokásos third person játékelemek. Rengeteget kell Hazel különleges képességeit is használni, ő ugyanis szövőként rendelkezik néhány izgalmas természetfeletti erővel is.
Például képes a szövetből pici siklóernyőt varázsolni, amellyel meg lehet nyújtani az ugrásait. Ugyanígy össze tud törni és mozgatni tud dolgokat a szövet segítségével. Emellett van egy pici rongybabája is, amely saját életre kel, és befér szűk helyekre, hogy így segítsen. Szintén fontos képesség, hogy bizonyos tárgyakat meg lehet idézni (megintcsak az erre megadott helyeken), hogy azokon felugrálva jussunk tovább. E képességeket a játék fokozatosan adagolja, és a pályák is úgy épülnek fel, hogy mindent használnunk kelljen.
A másik pillér pedig a harcok. A világot úgy építették fel, hogy nem fogunk úton-útfélen ellenfelekbe botlani. A csaták mindig meghatározott arénákban zajlanak, és akkor aktiválódnak, ha oda belépünk. Egyszerre jellemzően 4-5 ellenféllel kell farkasszemet néznünk, de a rendszer nagyon gyorsan kitanulható, és onnantól már gyerekjáték több ellenséget is legyőzni. Pláne, hogy ők meglehetősen passzívak, komótosan indítanak támadásokat, amiket így elég könnyű kikerülni. A csaták során is használhatjuk képességeinket, amiket a korábban említett XP-ből tudunk fejleszteni és bővíteni is. E téren is okosan adagolja a tartalmat a játék.
A történet során nem csak kisebb szörnyekkel fogunk hadakozni, hiszen majd’ minden fejezetnek megvan a maga kis sztorija, és annak a saját bossa. Az egyik első ilyen például Kétujjú Tom, egy utasszállító repülő méretével vetekedő aligátor. Minden fejezet szépen felépíti az aktuális szörnyeteg történetét, ami többnyire elég szomorú. Több arénát is meg kell tisztítanunk, hogy ott emléktöredékeket gyűjtsünk be egy speciális üvegcsébe. Ha mindent összegyűjtöttünk, következik egy menekülős szakasz egy igen baljós sötét entitás elől, egy amolyan rémálomszerű környezetben. Majd jöhet a bossharc, amely mindig több fázisból áll. Sok újdonságot nem mutat, a szokásos sémákból építkezik, de azt jól teszi, mert az egész jól működik. Kihívást is nyújt, de nem frusztráló.
A South of Midnight két legnagyobb erőssége a hangulatán kívül (illetve épp, hogy azzal erősen összefüggésben) a grafikája és a hangok. A vizuális stílus nem távolodott el a stúdiótól már megszokottól, most is kicsit stilizált karaktereket kapunk. Számomra kissé érthetetlen fejlesztői döntés, hogy míg a játékmenet teljesen folyamatos animációkat kapott, addig az átvezetők stop motion technológiát mímelnek, vagyis konkrétan olyan, mintha szaggatnának. Ez nekem inkább volt zavaró, mintsem művészi, vagy nem is tudom, minek szánták. Mindenesetre szerencsére kikapcsolható a menüben. De ezzel együtt is a vizuális megvalósítás tökéletesen illeszkedik a játék hangulatához, történetéhez. A zenékről és hangokról pedig még nem is beszéltem.
Számomra egyértelműen a zenei körítés terén „muzsikált” a legjobban a játék. Fantasztikus dalokat írtak az egyes fejezetekhez, a többség a blueshoz és a folkhoz áll talán a legközelebb. Minden fejezet minden fontos szereplője kapott saját dalt, amelyek hatalmasat dobnak a játékélményen. A szinkronra sem lehet panasz, bár olyan akcentussal beszéli némelyik szereplő az angolt, hogy koncentrálni kellett... Itt kell azonban megemlítenem, hogy a South of Midnight magyar feliratokat is kapott, amiért újabb nagy-nagy piros pont jár a készítőknek.
Voltak előzetesen félelmeim, hogy vajon mennyire lesz túltolva a művésziség a játékban. Nos, egyáltalán nincs, sőt. Épp annyira lett művészi a kivitelezés, hogy kellőképpen elüssön bármely más third person platformertől. És épp annyira, hogy az még ne a rovására menjen az élménynek, hanem épp ellenkezőleg, emeljen rajta. Vannak persze hibái is. Néhány grafikai bakit még könnyű elnézni neki, viszont a teljesítmény (főleg az átvezetőknél) olykor indokolatlanul ingadozni kezd. Emellett sajnos előfordult a teszt során olyan súlyos összeomlás is, ami egészen a resetig kergette a gépemet...
Mindezek ellenére nálam eddig egyértelműen az év legnagyobb meglepetése a South of Midnight. Bár jobban belegondolva, a stúdió előző játékait is szerettem, szóval hol itt a meglepetés? Jó lett ez, nem is kicsit.
