Kinek mi a legkorábbi emléke? No és egyáltalán bízhatunk az emlékezetünkben, vagy csak az elménk költ hozzá dolgokat (például, hogy elmesélésből raktuk össze évek során, és tulajdonképp becsapjuk magunkat)? A másik érdekes agyalnivaló, hogy miként éltük meg a gyermekkort. Jutott-e olyan az eszünkbe, hogy nem vesznek komolyan, és jobb volna gyorsan felnőni? Részemről van egy olyan emlékem van, hogy Édesanyámmal elmentünk egy logopédushoz, mert viszonylag későn kezdtem beszélni, akkor is keveset (bizonyára többek bánatára ez azóta eléggé megváltozott), továbbá pár hangot nem jól mondtam. Pedig csak azt gondoltam, hogy nincs annyira mondanivalóm, és nem is értettem miért olyan nagy ügy ez.
De hogy miért is pedzegetem ezt a témát? A Goodnight Universe főhőse egy mindössze hat hónapos csecsemő, akinek nagyon is hasonló gondjai vannak. Szeretné magát kifejezni a családjának, de a rendelkezésére álló eszközök (sírás vagy vihogás) csekély eszköztárt jelentenek, továbbá a szülők mintha sokszor nem is figyelnének rá, és a jelenlétében tárgyalnak róla, mintha ő ott sem lenne. Egyedül nővére érti meg valamennyire, de azért vele sem tökéletes az összhang. Egészen addig, amíg ki nem derül a család frissen elhalálozott nagypapájának öröksége révén, hogy Isaac képes különleges pszichikus tevékenységekre, mint például tárgyak mozgatására vagy mások gondolataiban való olvasásra. Hamar meg is jelenik egy gonosz, számító techcég, akik természetesen szeretnének hasznot húzni a dologból.
Higgyétek el, mindez még csak a sztori felütése, s mivel egy narratívára erősen építő játékról beszélünk, többet nem is árulnék el (valamint screenshotok is emiatt lesznek kisebb számban). Az ilyenkor szokásos „sejtettem, hogy ide fog kifutni” megjegyzéseket meg nyugodtan otthon lehet hagyni, mert egészen biztosan nem fogja senki kitalálni a cselekményt, vagy ha igen, tisztelettel emelem a kalapom. A készítők ráadásul híresek arról, hogy nem hétköznapi történeteket tálalnak nekünk. Négy esztendővel ezelőtt a Before Your Eyest hozták el számunkra (akkor még stúdiónál dolgozva), amelyből tavalyelőtt VR-változat is született.
Az előző alkotás azonban nem (vagy nemcsak) a különleges történet miatt maradhatott meg, hanem hogy egy nagyon egyedi játékmechanikát is tartalmazott. Ha ugyanis webkamerát is beüzemeltünk, akkor figyelte a játék, hogy mikor pislogunk, és ha éppen rossz ütemben tettük, akkor lemaradtunk a további jelenetekről. Ezt a technológiát viszi tovább a Goodnight Universe is, igaz, most nem ennyire élesen, ezúttal inkább csak érdekes eszköz lesz, semmint sorsdöntő. Bármennyire is szerettem volna viszont, ezt most nem tudtam kipróbálni, mert mint utólag kiderült, mindössze a PC-s változat tartalmazza ezt a feature-t, pedig direkt választottam a PS5-öt, lévén ahhoz van kamerám (emlékezve, hogy az előző játéknál sokat kellett küzdeni, hogy pislogással tudjam irányítani).
Sebaj, maradt a kontrollerrel való emulálás, amúgy is az új kalandban kevesebb szerepe van a dolognak. Maga a játékmenet viszont maradt ugyanolyan: jeleneteket látunk, ahol kisebb feladatokat megoldva, gyakorlatilag képeskönyvszerűen haladhatunk végig a sztorin, mint egy mesekönyvben. Néha pár témában van választási lehetőségünk, ezek azonban inkább csak kisebb elágazásokat jelentenek (többféle befejezés azért így is van). A cselekmény ezúttal hosszabb, immár 3–4 órára rúg, de azért be kell vallani, hogy bizony vannak olyan (akció) szegmensek, amelyek kissé időhúzásnak érződnek, illetve a sztori egy része, egy bizonyos ponton szövegesen, felolvasással kerül közlésre. Nagyon ötletesen van megoldva ugyan vizuálisan a dolog, de mégis egy idő után unalmassá válik ez a rész, és talán feleslegesen hosszú is.
Ha választani kell, akkor a különlegessége mellett is számomra a Before Your Eyes azért érdekesebb volt, de ez nyilván szubjektív meglátás (naná!). Ha valamire azonban, akkor a történetmesélés minőségére nem lehet panasz. Neves színészek kölcsönözték hangjukat, s habár számomra leginkább csak Beau Bridges neve volt ismerős, azért Isaac-ot és családját olyan hollywoodi ismert nevek szólaltatják meg, mint Lewis Pullman (Thunderbolts, Top Gun Maverick), Kerri Kenney-Silver (Reno 911, The Four Seasons), Al Madrigal (The Daily Show, Lopez vs. Lopez) vagy Tessa Espinola (S.W.A.T, The Big Show Show).
Kisebb fanyalgásom ellenére is nagyon lekötött a játék, és egyhuzamban, gyakorlatilag egy üléssel toltam le. A cselekmény hasonlóan az előző játékhoz erősen pedzegeti a családi kötődés, a szeretet, valamint az önmegismerés témáját. A történet gyakran él a meghökkentés erejével, még akkor is tud újat mutatni vagy csavarni, amikor már úgy hisszük, mindent láttunk. Technikailag szerencsére nem volt gondom, mindössze pár apróbb vizuális glitch borzolta a kedélyeket, illetve a pause menü használatakor fordult elő gyakran, hogy a hang megszűnt utána működni, illetve egyszer ilyen esetben újra is kellett indítani a jelenetet, mert beakadt (remélhetőleg ezek a megjelenésre kikupálódnak).
Összességében nagyon örülök, hogy belevágtam a Goodnight Universe-be és csak ajánlani tudom a különlegesebb, elgondolkodtató sztorikat és kalandjátékokat kedvelő játékosoknak. Valamint őszintén remélem, hogy a fejlesztők a közeljövőben ismét megajándékoznak minket egy különleges történettel, még úgy is, ha netán megint stúdiót is váltanak.
