Az Octopath Traveler széria két különös ismertetőjeggyel bírt ezidáig: az HD-2D design önmagában is eléggé egyedi hangulatot varázsolt a képernyőnkre; emellett pedig az sem volt mindennapos, hogy a nyolc karakter révén nyolc irányból futhattunk neki a történetnek. Nos, a nulladik rész szakít egy hagyománnyal…
Ezúttal nem „előregyártott” karakterrel futunk neki a sztorinak, hanem mi magunk határozhatjuk meg, kit is irányítunk majd kalandjaink során. Picit sajnálom, hogy a tradicionálisnak mondható móddal szakítottak a fejlesztők, mert ez a nyolcirányú megközelítés sajátos ízt adott a sorozatnak – ugyanakkor ha már csak egy irányba mehetünk, talán jobb is, hogy azt olyan emberkével tesszük, amilyet elképzelünk magunknak. Iiiigen, emiatt kicsit lineárisabbnak érződik a játék, pedig a bevezető után három úton indulhatunk el, plusz ott van még a falunk tutujgatása is. Igen, jól olvastátok – ezúttal egy sajátos SimCityt is kapunk a szerepjáték mellé…
Ha valakinek a történet során a három főmufti neve ismerős lenne, az nem véletlen: ez a játék lényegében a mobilos Octopath Traveler: Champions of the Continent nagygépes átdolgozása. Mivel ez távolról sem free-to-play, ezért nem egy játékmechanika átdolgozásra került – mivel a mobilos változathoz nem volt szerencsém (eddig?), ezért arról nem tudok nyilatkozni, mi minden egyéb változott, az viszont tény, hogy a játék egyáltalán nem érződik „mobilosnak”.
A játékmenet a „nyolcágú” sztori elhagyásától eltekintve lényegében változatlan: ugyanúgy megy a harc, mint eddig: gyengeségeket keresve próbáljuk megtörni az ellenfelet; társak szegődnek mellénk és távoznak tőlünk; és persze rengeteget beszélgetünk másokkal. Talán nem nagy spoiler, ha elárulom, hogy a kezdőhelyszín porig ég, és itt jön be a településmenedzsment rész: Wishvale újjáépítése is rajtunk múlik. Nyersanyagot kell gyűjtenünk, házakat és egyéb épületeket felhúznunk, és persze lakókat idecsábítanunk, hogy szorgos munkájukkal hozzájáruljanak a mi kis falunk épüléséhez-szépüléséhez. Jópofa, nem tagadom, és persze talán nem olyan komplex, mint a Stardew Valley – abban viszont messze nem vagyok biztos, hogy kellett-e ez ide, hiszen alapvetően mégiscsak szerepjátékról beszélünk, ha az Octopath Travelerről van szó.
Ami pedig a külsőségeket illeti: a helyzet abszolút változatlan. Ez persze nem feltétlen jelent rosszat, én nagyon csípem ezt a 3D-be ültetett pixelart grafikai irányzatot – ezt ráadásul anno az első rész „találta ki”. Harmadjára persze ugyanaz a poén nem üt akkorát, de a hangulata most is megvan. Ugyanez vonatkozik természetesen a zenére és a hangokra is: ideillő, szerethető, de már nem mondható kiemelkedőnek.
Nem mondhatnám, hogy rosszul sikerült az Octopath Traveler 0, sőt, remekül szórakoztam vele (és ha időm engedi, még fogok is). Viszont valahogy csak ott motoszkál a fejemben, hogy hiába a városépítősdi, kezd kicsit kifáradni a formula. Természetesen értékelendő, hogy próbálkoznak a srácok, de lehet, hogy más irányba kéne indulni. Addig is, itt van nekünk ez a nulladik rész, ami nagyon szórakoztató – a maga módján.
