Érdekes játékot jelentett be a minap a Breakpoint Games, akiket a No More Robots kiadó karolt fel. Egy picit nehéz is behatárolni, hogy milyen műfajban indul majd a Manifesto, de talán a legközelebb a stratégia áll hozzá. De miről is van szó? A napokban elérhetővé vált a demo, amivel mi is futottam néhány kört, és ez alapján egy váratlanul szórakoztató és addiktív játék képe rajzolódott ki előttem.
A pixel art stílusú, de némi sci-fivel nyakon öntött játékban egy cég befektetői téged neveztek ki igazgatónak. Nincsenek magas elvárásaik: csak termelj nekik pénzt. Mi sem egyszerűbb ennél, nem igaz? Nem hát! A játékban egy irodát látunk magunk előtt, ahol kezdetben csak néhány munkaállomás van, ezeknél pedig gyakornokok pötyögnek. Mellettük viszont ott hömpölyög és pulzál egy fekete lyuk, mert az ugyebár manapság minden multinál legalább egy van valahol… Szóval a befektetők megbíznak minket, hogy adott időn belül (ez jellemzően öt hetet jelent) termeljünk a céggel előre meghatározott mennyiségű bevételt, hogy ők abból szépen lefölözhessék a maguk kis nyereségét.
Ehhez tulajdonképpen csak a beosztottakkal kell ügyesen zsonglőrködnünk. Ahogy halad előre az idő, mindegyikük végez valamilyen munkát, amivel valamilyen értéket teremt. Ezen értékekből tevődik össze az adott hét bevétele, míg más értékek a fejlesztésekért, megint mások pedig a recruitmentért felelnek. Ám nem minden beosztott termel ugyanolyan hatékonyan és mértékben. A gyakornokok nyilván tök bénák, alig lehet belőlük minimális hozzáadott értéket kipréselni. Ám a magasabban kvalifikált kollégák már sokkal hatékonyabbak, rájuk kell vadászni a munkaerőpiacon. Persze, csak hogy a Manifestóban mindez nem egészen úgy működik, mint a valóságban.
A HR-hez termelt értékből lehet egyrészt frissíteni a poolban szereplő jelölteket, másrészt ebből lehet az iroda kapacitását is bővíteni (naná, hogy exponenciálisan nő ennek az ára). A kutatásért felelős munkatársak értékéből lehet fejlesztéseket, bónuszokat, buffokat vásárolni (de ilyeneket ad a játék a sprintek, vagyis ciklusok végén is olykor). A brókerek, irodisták és hasonló adminisztrátorok pedig a tényleges bevételt generálják, illetve azzá konvertálható értéket. De bizony, ahogy a valóságban, úgy a beosztottak a túlhajszolástól idővel egyszerűen kiégnek, és kilépnek a cégtől. Őket olyan alkalmazottak felvételével lehet hosszabb távon megtartani, akiknek éppen az ő „gyógyítása” a feladatuk, cserébe semmi egyéb értéket nem termelnek. És mi a helyzet azokkal, akiket mi akarunk kirúgni? Mert végül is ez az egész játék egyik mozgatórugója.
Nos, őket egyszerűen megfoghatjuk és bevághatjuk a korábban említett fekete lyukba. Volt beosztott, nincs beosztott. Kb., mint a valóságban. Erre leginkább akkor van szükség, amikor a befektetők annyi bevételért ugrálnak a nyakunkon, amit az alacsonyabb kvalitású beosztottak már képtelenek lennének kitermelni. Ilyenkor őket egyszerűen le kell cserélni magasabban képzettekre. Egyszerű, világos és nyers. Ahogy az egész játék is az, éppen ettől válik valahogy olyan addiktívvá. Egyszerű, de mégis kihívást jelent.
Mindezt szerintem okés vizuális megvalósítással, bár a pixel art stílus sokat szűkíthet a célközönség méretén. Másfelől viszont ezt a szatirikus kivitelezést nem nagyon tudom más formában elképzelni, főleg nem csicsás 3D-ben. Ehhez még pörgős, de talán egy picit repetitív zene is társul. A Manifesto nem lesz tömegjáték, de biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a maga rajongótáborát.
