A mai fúziós jazz nagyjai (legnagyobbjai
) alkotják a triót. Ami a kezük alól kikerül az nem lehet rossz....ez az album pedig valami iszonyatosan jó. Elég tág határok között mozognak zeneileg. Fánkis, rokos, blúzos ízek keverednek ebben a kellemes masszában. Az első nótában pl. akkora grúvos főtémára épül a nóta, amit még akár a Tom Morello is megirigyelne 
.
Természetesen elmaradhatatlanok, a "megmutatommárhogyénvagyokahangszeremenalegnagyobb" jellegű témák, de ezt az ember feltétlenül el is hiszi nekik. Én, mint nagy Wooten-fan néhol majd' lefostam a bokámat a basszus-játék hallatán, pedig már hallottam tőle néhány virgázást. A gityósról sok fogalmam nincs de a Steve Smith (dobosbácsi) kellőképen elmebeteg témákat hoz Wooten játéka alá/mellé. (Van egy amolyan oktató videója, amin vendégszerepel Wooten is.....hát azt látni/hallani kell minden vájtfülűnek! Olyat jammelnek
Nem 'óckodik' még a duplalábdob metálban megszokott alkalmazási módjaitól sem emberünk.
Zsííííír anyag, és asszem már van egy másik albumuk is....feltétlenül rámegyek!
"...mert egyszerre művészet ez, meg egyszerre terápia!"
