Eddig az első részt láttam az új évadból, plusz a másodikból 15-20 percet. amikor az első részben kivették Sid szekrényéből a sapkáját meg a többi cuccát, majdnem elbőgtem magam, annyira hiányoztak a régi szereplők. az első két évadban mindenkit imádtam, még Abigailt is, valahol mindenki szerethető volt, aki negatívabb karakter, még az is.
ebben a szereposztásban senki sem szimpatikus. Cook egy állat, számomra Freddy rohadtul nyálas, és Effyt régen bírtam, mert keveset szerepelt, nem volt túl sok belőle. de most idegesít az önelégült feje meg hogy folyton ki kell lenni a bugyijának.
érdekes is, hogy jött össze a társaság Cook bulijára. egyszercsak ott termettek. az előző részekben mindenki valakinek az ismerőse, barátja volt, érthető volt tehát hogy hogy alakultak egy bandává. de itt? nekem valahogy túl erőltetett volt. ahogy a poénok, a gyenge karakterek, a nyálas arcok.
nem fogom nézni, ahhoz túlságosan imádtam eddig a skinst. majd egyszerre megnézem az összeset, hátha más lesz az utóíze.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 4. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 5. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
Legfrissebb fórumtémák
- 23:33
- Ki mivel játszik mostanában? [8329]
- 22:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [112]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
- 15:56
- A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját [hozzászólások] [1]
- 08:44
- Forever Ago teszt [hozzászólások] [2]