28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena



Írd ide hozzászólásod:

Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Közben egy hír:

"Nem rég jelent meg a 2004-es Escape from Butcher Bay korszerűsített változata, amit jócskán megpakoltak extra tartalmakkal -- olyannyira, hogy még egy új történet is kikerekedett --, de a társfejlesztő cég, a Tigon Studios berkein belül csak „epizodikus kiegészítőként” emlegetik az Assault on Dark Athenát. A stúdió produkciós vezetője, Ian Stevens szerint azonban pár éven belül elkészülhet egy igazi folytatás, de csak akkor, ha a játékosok is így akarják.


„Nem tartjuk folytatásnak, az igazi folytatást már fejben összeraktuk, és pár éven belül el is készülhet, ha ti is így akarjátok, ha a mostani játék tetszik, és ha azt mondjátok: többet akarunk.” -- Ian Stevens


A Londoni Atari Live rendezvényen megtartott interjú tanulsága szerint már körvonalazódhatott a fejlesztők előtt, hogy mit szeretnének a teljes értékű folytatásban, hiszen Stevens elmondása szerint nagyon ambiciózus lesz a következő rész, amiben megpróbálják folytatni, azt, amit előzőleg elkezdtek -- tehát egy újabb tökös akciójátékot fogunk kapni, Vin Diesel főszereplésével --, de az úriember hozzátette, hogy jelenleg csak a fejlesztés alatt álló játékukra koncentrálnak."

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Vissza

Fórumszabályzat