Fórum » Beszélgetés a játékokról
Condemned: Criminal Origins
Így igaz, konzolon sokkal kellemetlenebb volt nekem pl.: a CoD MW2, amit PC-n is szintén végigtoltam. Pedig a Call of Duty-kat mindig is egyszerű volt irányítani. De mégis számítógépen sokkal jobban élveztem.
Vagy PS3-a, amire szintén megjelent. Én egyébként eddig azért nem vettem meg, mert elég sok rosszat hallottam a második részről, de most nézegetem a metacritic pontszámát, ami valóban szinte megegyezik azzal, amit az első rész kapott. Lehet, hogy mégis be kellene szerezni, csak még annyi bajom van vele, hogy fps, ami konzolon nem éppen a szívem csücske.
Mert szerintem kevés embernek van Xbox 360-ja. Én szerencsére birtokosa vagyok egynek, és ha kíváncsiak vagytok rá, ill. én az is vagyok, akkor megszerzem, és írok róla egy kisebb véleményt. Egyébként olyanokat olvasgattam, vagy hallottam, hogy hozza az 1. színvonalát, de kicsit elnagyolt, értelmetlen lesz(lett) a sztori. Viszont egy nagy pozitívum, hogy sokkal kidolgozottabb, illetve részletesebb a nyomozás. Meg a verekedésnek is sokkal több változata van. (Nem mintha nem lett volna az 1-ben is sok fajta megölési módszer.) De a második részben több a kivégzési lehetőség.

Nem tudni, hogy miért nem tesztelte senki innen a fórumról?
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Azt én is sajnálom. Szívesen kipróbáltam volna, hogy hozta e volna az első rész színvonalát.
D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
Tetszik hát, most vagyok a 8. fejezetnél (a suliban kell megkeresnem a tanárt) és eddig eszméletlenül bejön! Kár, hogy a második rész, kimaradt a PC-s portból.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Szerintem végig tetszeni fog. És jól írta balays82, a "mai napig etalon" a maga műfajában. 

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
Eddig nagyon bejön. Örülök, hogy a sok csövesalkoholistadrgos agyonverése mellett, a nyomozás szál is megmaradt. Tetszik.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Akkor egy óriási nagy lemaradást pótolsz be most.
Kíváncsi vagyok, jó néhány évvel a megjelenés után mi lesz róla a véleményed, mert a maga idejében szerintem etalon volt a műfajában, sőt azóta sem sok félelmetesebb atmoszférájú játék jelent meg.
Kíváncsi vagyok, jó néhány évvel a megjelenés után mi lesz róla a véleményed, mert a maga idejében szerintem etalon volt a műfajában, sőt azóta sem sok félelmetesebb atmoszférájú játék jelent meg.
Na, belekezdtem és egész jó! Mondjuk egy laza újlenyomat vizsgálattal tisztázható lett volna a főhős, de sebaj. Illetve lehet, erre még lesz valami magyarázat a későbbiekben, hiszen még csak az elején járok, de ez picit fura.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 4. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
- 5. Premierdátumot kapott a napokban a Forza Horizon 6 – kiderült, hogy mikor jön a PlayStation 5-ös verzió
Legfrissebb fórumtémák
- 21:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [119]
- 19:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8333]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
