Egyszerűen olyan válaszutak vannak, hogyha oda bemegyek, akkor nem mehetek már vissza (pl leugrok valahova; kinyitok egy titkos, alternatív járatot, amivel kikerülhetem az AI-t, vagy lerövideíthetem az utam). Ezekről persze nem tudom, hogy a célom felé vezetnek-e, vagy csak egy rejtett helyiségbe, ahol a collectible, illetve unique lootok vannak, ahonnan persze vissza lehet fordulni. A chapter 4-ben 2 ilyen elágazásom is volt, ahol "rosszul döntöttem". Persze éppenséggel át lehet gondolni, hogy melyik út a logikusabb a cél felé, de még mindig benne van a hibalehetőség.
A chapter 4-ben konkrétan van egy lift (illetve kettő, egy az elején is van). Amivel talán lehet lefelé is menni, én mindenesetre felfelé mentem, mint utólag kiderült a cél felé. Habár fent voltam, talán még le lehetett volna menni, nem zárta le végérvényesen a liftet, bár ebben nem vagyok biztos, a cselekmény magával rántott, így nem is figyeltem.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Thief 4
Hogy érted, hogy nem fordulhattál vissza?
Hát a chapter 4 meg nagyon vegyes. Mivel nem lineáris a pálya (ami egyáltalán nem baj), így rohadt sok lootot hagytam ott, és sajnos nem fordulhattam vissza. Gondolom később nem mehetek vissza a collectible lootokért sem, tehát ha 100%-ot akar az ember, akkor kell egy play again. A történettel még nincs bajom.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 4. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 5. Transport Fever 3 teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 10:35
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [111]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 12:26
- Ki mivel játszik mostanában? [8327]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
- 15:56
- A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját [hozzászólások] [1]
- 08:44
- Forever Ago teszt [hozzászólások] [2]
