
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Defiance (a sorozat)
Ja és elvileg a 11-esben láthattuk a játékból behozott karaktert. Ennek majd még utánanézek, de mintha láttam volna már ezt a nevet a bejelentésnél. Athe-valami, a bögyös Irath. Kérnék szépen egy +1-et ha más is egyből észrevette és minden jelenet hátterében folyamatosan látta a dekoltázsa miatt.

Duplarész, huhú! Kezdem azt érezni, hogy itt most már nagyon észrevétlenül becsúsznak hetek-hónapok két epizód eseményei közé. Ez nem baj, sorozatok már csak ilyenek, nem realtime történnek az események (igen, igen, 24), de itt most már zavaró, hogy alig van kapcsolódás a részek között és nincs egy egész évadon átívelő szál apró mellékágakkal. Első évadban ez még elment, most már össze kéne szedniük magukat. Vagyis hát ez nem teljesen igaz, Irisa bárkát épít vonal ott van, Tarr család éldegél, de lehetne az egész összeszedettebb.
2x10 - Amíg elő nem került a kütyü azt hittem ezért is Pottinger a felelős.
Az talán már sok lett volna, így most csak egy tökérdektelen subplot lett az egészből (ehh, ezért beugrott Linda Hamilton?). A tanácsos halálán nevettem, klasszikus defiance, ismét szerepel 5 percig egy régi szereplő, erre bamm, kinyírják.
Amanda-Nolan drámának is a végére érhetnénk már, döntsük el, hogy kihúzott név a we'll bang, ok? listán (következő évadban felkerül Sthama, Rynn és Rafe liberata bejárónője
) vagy pedig az egyetlen név a lista másik oldalán. Treasure doll-lal pedig már a tököm tele van...
2x11 ... hát ez gyors volt, éljen! (vagyis hát mint láttuk, haljon
). A gyilkosság a családösszehozó ereje miatt tetszett (+ már a Stahma nevetésért megérte
), remélhetőleg ezután Alak kevésbé lesz seggfej és Chrisitie sem viselkedik olyan hisztis picsaként. Amanda és Berlin detektív duója egy kicsit vicces volt, nem hasfogós-térdcsapkodós, de egy széles mosolyt azért kaptak. Irisa vonalon a kiabálás egész jó volt, ezt a világvége bárkás drótkígyós „Irzut” viszont remélem nem akarják cliffhangerrel zárni a jövő héten. Évadzáró is duplarészes lesz, de úgy sejtem az ugyanúgy két külön rész lesz és nem pedig egy másfélórás összekapcsolódó zárás.
2x10 - Amíg elő nem került a kütyü azt hittem ezért is Pottinger a felelős.
Az talán már sok lett volna, így most csak egy tökérdektelen subplot lett az egészből (ehh, ezért beugrott Linda Hamilton?). A tanácsos halálán nevettem, klasszikus defiance, ismét szerepel 5 percig egy régi szereplő, erre bamm, kinyírják.
Amanda-Nolan drámának is a végére érhetnénk már, döntsük el, hogy kihúzott név a we'll bang, ok? listán (következő évadban felkerül Sthama, Rynn és Rafe liberata bejárónője
) vagy pedig az egyetlen név a lista másik oldalán. Treasure doll-lal pedig már a tököm tele van...
2x11 ... hát ez gyors volt, éljen! (vagyis hát mint láttuk, haljon
). A gyilkosság a családösszehozó ereje miatt tetszett (+ már a Stahma nevetésért megérte
), remélhetőleg ezután Alak kevésbé lesz seggfej és Chrisitie sem viselkedik olyan hisztis picsaként. Amanda és Berlin detektív duója egy kicsit vicces volt, nem hasfogós-térdcsapkodós, de egy széles mosolyt azért kaptak. Irisa vonalon a kiabálás egész jó volt, ezt a világvége bárkás drótkígyós „Irzut” viszont remélem nem akarják cliffhangerrel zárni a jövő héten. Évadzáró is duplarészes lesz, de úgy sejtem az ugyanúgy két külön rész lesz és nem pedig egy másfélórás összekapcsolódó zárás.Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 4. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 5. Transport Fever 3 teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 10:35
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [111]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 12:26
- Ki mivel játszik mostanában? [8327]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
- 15:56
- A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját [hozzászólások] [1]
- 08:44
- Forever Ago teszt [hozzászólások] [2]
