"az sem lett volna jó megoldás, ha mindenki elkezdi monológok közepette sorolni a múltat"
Értem én, de bele lehetett volna ezt szőni. Több könyves jelenet és dialógus egy az egyben át lett emelve, pl Zoltan a könyvvégi haladás-disznócsorda értekezését is újból elmondja. Az ilyenek felismeréséért mindenképpen érdemes újrajátszani. Részletes easter eggek is vannak szép számmal, a Shani buliban Dandelion egy olyan dalt énekel, amit a tűzkeresztségi útjukon dúdoltak a törpökkel. Persze logikusan Yen Triss szerepét, Ciri Alvinét kapta volna és így végül is nem olyan nagy baj, hogy kimaradtak az elsőből (Ciri időutazós részeit a könyvben sem szeretem, emiatt van az a ~60 oldalnyi filler Nimuével). De legalább egy "mintha csináltam volna már ezt a varázslónő+gyerek felállást korábban" belefért volna.
Jaimet adom.
Többiről a 3-ban. Kutya se fog már játszani ezzel [első alkalommal], de ne legyen itt útban a spoileres fél-off.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Witcher
Mielőtt azonban félremenne, kedvelem és szeretem Yennefer karakterét, és a pökhendiségét részben a sérült és sérülékeny mivolta okozza, az előbbivel palástolja az utóbbiakat. Ám ezek ellenére sem döntenék mellette, ha arról a kérdésről lenne szó, hogy akkor most kivel tovább Geralt útján.
Ám "kivel gyűrnénk össze a lepedőt, kihez bújnánk a történet végén egy közös otthonban" kérdéskört meghaladva Triss túl negatívan van megítélve. Szerintem Sapkowski sem leegyszerűsített heroikus/low fantasy keveréket írt, hanem azért a karakterek átmennek szürkébe, még ha nem is ismerjük mindenki nézőpontját, vagy ha néha rájuk is vált a "kamera" (narráció), azért nem ismerjük meg minden gondolatukat, pedig ez tette Jaime-t számomra a legjobb Martin karakterré az általában mondott Jon, Daenerys és Tyrion helyett (pedig őket is kedvelem), és itt szigorúan a könyvekről beszélek.
T/AFT/ATÚ
SPOILER
2008/9 környékén játszottam az első résszel, azóta nem, és a leírt utalások ellenére is tartom, igen, amit a W3 topikban írtam, hogy ez egy rajongói játék volt, és addig nem mentek bele jobban részletekbe, amíg nem tudták, sikeres lesz-e.Ha jobban belegondolsz, az sem lett volna jó megoldás, ha mindenki elkezdni monológok közepette sorolni a múltat, szóval lett ez a felemás megoldás.
Sőt, még csak az első részt jött ki a játékból, 2009-ben Sapkowski kapott egy neves David Gemmel- és már 1996-ban egy ESFC-díjat (2010-ben egy újabbat). Tehát valahol Sapkowskinak is igaza van, hogy bár a játékok is hozzájárultak a nemzetközi elterjedéshez, azért már korábban is elismerték Európában.

Triss védelmébe vette Yennefert, mikor távozott a varázslónők köréből, sőt amikor a fejében vagyunk, számára Ciri még mindig egy vajáklány, aki a húgocskája. Sőt, itt derül ki, hogy látja Yennferen, hogy bánja a korábbi tetteit és igazat ad neki.
Megmenti Yennefer életét Ríviában. Igen, el akart menekülni, de ott van az oka is, a háborús emlék a soddeni hegyen.
Úgy vélem, mivel ismerte Ciri erejét, a legelejétől fogva mellette állt, azért szegődött a Páholy mellé, mert úgy vélte, ez a helyes út, és végül Yennefer is eléjük járul Cirivel, csak hát másképp alakulnak az események. Az utolsó könyvben többször is elmélkedik arról, Nennekének is, hogy bárcsak másképp alakult volna minden, és szíve szerint ő segíteni rohanna azoknak, akiket kedvel.
A hetedik könyvben többnyire lejön (számomra), hogy Trisst részben a tenni akarás, igen a hatalom is, de a félelem is motiválta, hogy háttérben marad.
Erős túlzás az a negatív szerepkör, amit neki ítélnek. Hibázott, ezt el ismeri a végén, és nekem jobban tetszik az, hogy Sapkowski nem a sword&sorcery/AD&D vonalat követve csak tápos barátokkal/csapatagokkal vette körbe Cirit, hanem árnyalja az elvileg kiválasztottnak a segítségnyújtást adni akaró karaktereket vagy a hozzá fűzött viszonyát a szereplőknek - ebben tükröződik szerintem az írói intelligencia. Ez lehet bukás vagy tévút is.
Nem egyértelműen pozitív szereplő, de nem is negatív.
Megmenti Yennefer életét Ríviában. Igen, el akart menekülni, de ott van az oka is, a háborús emlék a soddeni hegyen.
Úgy vélem, mivel ismerte Ciri erejét, a legelejétől fogva mellette állt, azért szegődött a Páholy mellé, mert úgy vélte, ez a helyes út, és végül Yennefer is eléjük járul Cirivel, csak hát másképp alakulnak az események. Az utolsó könyvben többször is elmélkedik arról, Nennekének is, hogy bárcsak másképp alakult volna minden, és szíve szerint ő segíteni rohanna azoknak, akiket kedvel.
A hetedik könyvben többnyire lejön (számomra), hogy Trisst részben a tenni akarás, igen a hatalom is, de a félelem is motiválta, hogy háttérben marad.
Erős túlzás az a negatív szerepkör, amit neki ítélnek. Hibázott, ezt el ismeri a végén, és nekem jobban tetszik az, hogy Sapkowski nem a sword&sorcery/AD&D vonalat követve csak tápos barátokkal/csapatagokkal vette körbe Cirit, hanem árnyalja az elvileg kiválasztottnak a segítségnyújtást adni akaró karaktereket vagy a hozzá fűzött viszonyát a szereplőknek - ebben tükröződik szerintem az írói intelligencia. Ez lehet bukás vagy tévút is.
Nem egyértelműen pozitív szereplő, de nem is negatív.
2008/9 környékén játszottam az első résszel, azóta nem, és a leírt utalások ellenére is tartom, igen, amit a W3 topikban írtam, hogy ez egy rajongói játék volt, és addig nem mentek bele jobban részletekbe, amíg nem tudták, sikeres lesz-e.Ha jobban belegondolsz, az sem lett volna jó megoldás, ha mindenki elkezdni monológok közepette sorolni a múltat, szóval lett ez a felemás megoldás.
Sőt, még csak az első részt jött ki a játékból, 2009-ben Sapkowski kapott egy neves David Gemmel- és már 1996-ban egy ESFC-díjat (2010-ben egy újabbat). Tehát valahol Sapkowskinak is igaza van, hogy bár a játékok is hozzájárultak a nemzetközi elterjedéshez, azért már korábban is elismerték Európában.
Rívián kívül egyből pattan amikor Geralt KM-be hívja Cirit kivizsgálni, Thanedd után ~megmenti, szóval igen, vannak azért +-ok is Trissnél. DE! Amikor viszont számított, akkor nem csinált semmit. Több lehetősége is lett volna cselekedni, nem tette. Lehet ezt gyávaságnak nevezni, de igazából Triss nagyon is kényelmesen elvolt a hatalmi pozícióban.
Fringilla a könyvekben egy hasonló szerepet tölt be, viszont ő magát a helyzetet használja ki, nem Geraltot. Ráadásul ő önként, a "szívére hallgatva" cselekszik, amikor segít Yennek megszökni és amikor tisztázza őt Geralt szemében (főleg úgy, hogy ő már ennek az információnak a birtokában kelt újból útra).
Oké, Yent nem említi, mert csak. Ha nem közölték vele a többiek, hogy él akkor csak simán végreeljöttazénidőm önzés, ha tudja, akkor viszont már geciség. Keira/Rita, akivel beszél a 3. fejezet elején figyelmezteti is, hogy jobb ha Geralt nem tudja meg, hogy mit titkol előle.
Ciri után érdeklődni viszont #1 kishúgom - illene, #2 a Páholynak még mindig tervei vannak vele - kellene. Valószínűleg átnyergeltek inkább Saskiára és aedernni független varázsországra (/W2), de ahogy írtad a 3 topicjában, az első idején alighanem nem terveztek ennyire előre szóval ez olyan felemás magyarázat. Nemzetközi könyves közönsége nem volt/elenyésző az első résznek, de szerintem a lengyel rajongók ugyanígy hiányolhatták őket, mint én/mi most.
De, hogy legyen valami objektívabb; a 3 év eltolódás is eléggé homlokráncolós változtatás és erre se adtak magyarázatot, ráadásul a 2-3-at is a már elcsúszott naptár alapján folytatták.

Részben a harmadik rész egy kicsit "fájó" pontja Iorveth hiánya, eredetileg benne lett volna, de aztán kitörölték, és az eredeti tervek szerint komolyabb szerepe is lehetett volna, sőt, ha már itt tartunk, érdemes pillantást vetni a többi tervezetre is.
Olvastam a könyveket is, nem igazán értem ezt a Triss "utálatot" a nagy többség részéről. Az, hogy nem említi Yennefer nevét, sem a többi szereplő-barát, az írók sara, nem a karaktereké (sőt, az első részt tekintve át beszéltük Davkarral a W3-topikban). Igazából a könyveket elolvasva derül ki, hogy a második résztől mennyire épít arra, hogy ismerd a könyveket is. Lehet élvezni enélkül is "kis" mértékben, ám lényegében a könyvben tovább nem épített Eredin-Zord Vadászat történetszál kifuttatása a saga zárása. Egyébként a második részben kiszabadítva Trisst, azt is lehet adni neki válaszul az újabb kavarásokra, hogy nem teljesen bízunk meg benne.
Visszatérve a könyvekre, nem is tekintem igazán árulásnak, hanem ahogy egy YouTube videó alatt is megjegyzi valaki, inkább gyávaság ez, hogy nem mer szembeszállni a társulásbeli társaival. A ríviai lázongásokban meg ismerjük a szerepét, azt sem árt figyelembe venni az árnyalásnál, az első reakcióját, amit tenni akarna, meg a másodikat is.
Nekem a könyvbeli tettei ellenére is szimpatikusabb volt a könyvekben is, Yennefernek ez az uralkodó, irányítgatós, pökhendi stílusa ott sem jött be, de ez már személyes preferencia. Nem karakter nem szeretésére-kedvelésére vonatkozik, hanem arra, hogy kire esne a választás. Nekem a könyvek alapján Triss, de még Shani vagy Fringilla is szimpatikusabb nő, mint Yennefer.
Bocs. 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 4. Kingdom Rush 6: Genesis teszt – Az egyik legjobb tower defense széria ismét új epizódot kapott
- 5. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
Legfrissebb fórumtémák
- 12:12
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [118]
- 19:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8333]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]