Nekem a greed sohasem jött be, ha elbíztam magam mindig gyorsan a földbe lettem döngölve. Pont Ghundyrnál jártam úgy, hogy meglesz ez elsőre, burst és bekaptam a kombót.
Twin Princessnél nem kell kétfelé figyelni

Két fázisos a harc, elsőben csak a kúszómászó tesó van, a másodikban meg Lothric is felmászik a hátára varázsolni. Itt inkább az az idegesítő, hogy a nagytesó csal és keresztülvág mindenen. Meg teleportál össze-vissza és eldobálja a lockot. Majd arra figyelj, hogy P2-en próbáld hátulról ütni, hogy a kicsi is kapja, mert feléleszti.
Nekem Yhorm vicces volt, nem tudtam mit kell csinálni, de szerencsémre velem volt a hagymalovag

És ő tudta mit kell csinálni, szóval én szurkáltam, ő meg lecsapta nekem. Munkamegosztás... Utána kerestem rá, hogy mi is a trükkje, mert gyanítottam, hogy valami nem kerek a történetben.
Nameless sem nehéz, P1 gyakorolható, P2-ben meg nagyon egyszerűen ki lehet cselezni. Gyakorlatilag egy támadása van, aminek nem jöttem rá a trükkjére, minden mást el lehet kerülni. Bár néha tud újat mutatni, egyszer láttam egy videót, ott volt olyan támadása is, amit nálam soha nem csinált.
Javaslom egyébként a DLC-t is, az Ashes elég gyengécske (meg aljas is), de a Ringed City vége miatt megéri. Gael toronymagasan a legjobb boss a sorozatban. Midir meg egy opcionális, aljas pöcskány, de a katana miatt megéri megölni

Egyébként nem nehéz ő sem, csak hosszú és unalmas.
De kinek mi, én Pontiff után direkt rákerestem a VR streamre, hogy milyen jót röhögök rajta, ahogy Pisti rage-el... First try...
Az érzést átérzem, nekem sokáig mumus volt a souls-like stílus. Próbáltam a DS3-at anno "demo"-ként, kísérleteztem a Sekiróval is ugyanúgy, de a Nioh volt az, ami engem átbillentett a határon. A japán setting megadta azt a lökést, hogy meg akarjam érteni a játékot.
Bár az is tény, hogy a DS3 volt az, ami után igazi ürességet éreztem mikor meglett a 100%. Biztos, hogy elő fogom még szedni, mert nagy kaland ez a játék

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...