- Corlys Velarion bőrszínével egyelőre még én sem tudtam megbarátkozni. És itt nem a színésszel van a baj: egyszerűen annyira kilóg a talpig hófehér Targeryenek közt, hogy kizökkent, hiteltelen a jelenléte. A mögöttes okokra nem térnék ki, megvan róla a véleményem, de ha már mindenképpen fekete színészt kell szerepeltetni, lehetett volna ezt jól is csinálni. A Dűnében egyáltalán nem zavart Lyet-Kynes, mert ott végül én is feltettem magamnak a kérdést, amit Villeneuve is: már miért is ne lehetne fekete és nő az a karakter? De még azt is tökre elfogdanám, ha teszem azt, a Baratheon-házban mindenki fekete lenne. De pont egy Targeryen, akik mind közül a legkényesebbek a vérvonalukra? Nem odavaló, na. :/
- Érdekes volt a tanácsterem építészeti megoldása, amiben mintha egy külön sarkot alakítottak volna ki azoknak, akik hallgatózni szeretnének. Nem nagyon tudtam hova tenni azt a jelenetet.
- Amikor Vyseris vési-faragja a szobányi Sárkánykövet, az tök jól néz ki, meg minden, intró-helyszínnek is fasza… de melyik királynak van erre ideje??
…és részemről ennyibe tudtam bele kötni, ami az első két részt illeti. Ennyi év után most már bevallhatom, amit magamnak is csak a Sárkányok tánca olvasása közben vallottam be: igazából sosem tetszett a Trónok harca könyvek millió történetszála, mellékszála, elágazása, elágazásból születő újabb mellékszála. Úgy gondolom, hogy a Vörös Nász után teljesen fókuszát vesztette a történetvezetés, Martin csapongani kezdett, a cselekmény nem nagyon haladt előre, csak terjeszkedett, és voltak olyan szálak is, amiket kínszenvedés volt olvasni, mert volt 8 fő szál, ami akkor éppen sokkal jobban érdekelt volna.
A Sárkányok házában úgy tűnik, tanultak ebből a hibából. Nekem sokkal jobban bejön ez a fókuszáltabb történetmesélés, kevesebb karakterrel és mellékszállal. A Targeryen-házban történt belső családi viszályok bőven tartogatnak annyi izgalmat, hogy utána ne legyen hiányérzetünk, és várhatólag nem kell majd attól tartanunk, hogy elveszítenénk a fonalat (“ki ez a random fontos szereplő? Ja, megvan, 3 évaddal korábban már láttuk őt”).
Pár random pozitívum még, ami eszembe jut:
- A Vastrón végre tényleg úgy néz ki, hogy attól libabőrös leszel, nem valami makett szar. Ráadásul ehhez nem is kellett nagyon radikálisan hozzányúlni a GoT vastrónjához, csak 30 000 kardot még rádobni a meglévő koncepcióra. Így nyugodt szívvel gondolhatjuk azt, hogy az idők során, a Targeryenek bukása után gátlástalanul széthordták azokat a kardokat.
Ráadásul a régi-új Vastrón amellett, hogy jól néz ki, maximálisan tartja magát ahhoz a szabályhoz, amit Martin írt róla: nem minden uralkodót tűr meg magán. Ha egy király nem elég fegyelmezetten ül rajta, könnyen kárt okozhat magában.
- A sárkányok is tisztességesen néznek ki, érezni a súlyukat, látni, hogy nem házi kedvencek, nem szívesen mennél a közelükbe.
- A városi őrségnek is végre fenyegető a jelenléte. A GoT-ban komikusan hatott a jelenlétük, olyanok voltak, mint a rohamosztagosok, akiket szintén nem tudtam soha komolyan venni. A Targeryenek idejében azonban még nem egy gyorstalpalón átesett szedett-vedett sereg volt, hanem vérszomjas gyilkosok, akik olyanok, mint Daemon, a vezetőjük: kemények, forrófejűek és nincsenek gátlásaik, ha mészárlásról van szó.
- Végül a karakterek is érdekesek és már most sejteni, hogy lesznek még itt árnyalások. Daemon sem az a túlegyértelműsített gonosz, már többször láthattuk a gyengébbik oldalát. Milly Alcock meg szerintem aranyos, olyan, mint Emilia Clarke, nem biztos, hogy a színészi képességei maradnak meg bennünk, de talán nem is baj.
Rengeteg a szimbólum és easter egg, amik már-már túl egyértelműek, de aki figyel, az sok mindent megjósolhat magának előre, szóval ez még mindig jó játék. Érezni azt is, hogy Martin is újra aktívan részt vesz a sorozat készítésében: helyes, ha már úgyse írja meg a maradék két könyvet, legalább tegye hasznossá magát. Kíváncsian várom, mi sül ki ebből. „A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
