‎1828 - Drakula fiatal szűz lányok véréből táplálkozik. 2010 - Drakula éhen hal.
Fórum » Számítástechnikai magazinok
Game Master
Nem, a Game Master az eredeti Pc.Games szerkesztőség egészével folytatódik. A PC.Games eladásai az utóbbi időkben a designváltás, a kibővített oldalszám és a sűrűbb megjelenés ellenére sem ment jól, nem jelentett csődöt, de veszteséges volt a dolog. Az új lapban egyrészről rengeteg módosítást szeretnénk a Pc.Games szerkezetéhez képest, másrészről egy új lap megjelenését mindig nagyobb érdeklődés kíséri, mint ugyanazon lapot új designnal vagy tartalommal piacra dobni, mely nem is garantálja majd a sikerességét. A PC.G-nél ez legalábbis nem jött össze. Ezrét döntött a vezetőség teljesen új lap mellett. Az újság 2006 február 22-én fog debütálni, ami eltérő lesz benne a PC.G-hez képest, az a kibővített tartalom (melynek mibenlétét egyelőre a sötétség homálya fedi, csakis a legfelsőbb körök sejthetnek valamit a dologról), a teljesen új stílusú design (a Pc.Games színes, érdekes stílusú volt, a Game Master-ben néhány helyen dominálni fognak a darkos elemek, mert ez nagyon divatos mostanában), másrészt a végigjátszások, guide-ok bevezetése. Az eddigi lapokban is volt már végigjátszás, tippözön, az ilyen jellegű cikkek azonban sokkal nagyobb teret fognak kapni - ez az egyetlen lehetőség manapság, mellyel az elharapózó online magazinok ellen sikerrel vehetjük fel a kesztyűt.
függetlenítette magát az újság, vagy miért változott a neve?
A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 4. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 5. Transport Fever 3 teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 23:33
- Ki mivel játszik mostanában? [8329]
- 22:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [112]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
- 15:56
- A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját [hozzászólások] [1]
- 08:44
- Forever Ago teszt [hozzászólások] [2]